Bravúros győzelem Debrecenben

  • 2018.02.06. 13:05
  • Fehérvárav19
Szombaton Debrecenben vendégszerepelt serdülő „A” csapatunk. A gárda a hosszú buszút ellenére is remekelt, és 11-0-ra megnyerte a mérkőzést. A találkozót Barabás Miklós, az alakulat másodedzője értékelte.
„Hatvan percen keresztül dolgoztak a fiúk, nem volt egy kis rövidzárlatunk sem a mérkőzés során. A kapuralövési mutatónk is remek volt, 61-et lőttünk, míg az ellenfelünk csak 16-ot, gyakorlatilag nem engedtük át őket a félpályán. A második harmadban szóltunk a srácoknak, hogy annyi gólt lőjenek, amennyit tudnak és ne annyit, amennyit akarnak, mert volt egy periódus a mérkőzésen, amikor a látványra és nem az eredményességre törekedtek a fiúk. Ezt a harmadik harmadban kiküszöböltük, így a végeredménnyel nagyon elégedettek vagyunk. A kapusteljesítményt is ki kell emelnem, hiszen nulla kapott góllal le tudtuk hozni ezt a találkozót. Ez is azt mutatja, hogy a csapat mennyire koncentrált a mérkőzésre, még a hosszú buszút ellenére is. Egy magas tempójú mérkőzésen tudtunk győzelmet aratni, ezért dicséret illeti a csapatot” – értékelt Barabás Miklós, majd kitért a csapat következő megmérettetésére is: „A következő találkozónkat szerdán játsszuk a Győr ellen. Próbáljuk megnyerni azt az összecsapást is, hiszen szeretnénk a középszakaszban is az élen végezni, ahogyan az alapszakaszban tettük.”