„Elégedett vagyok”

  • 2017.10.18. 16:00
  • Fehérvárav19
Vasárnap Újpestre utazott előkészítő „A” csapatunk. Árkovics Bálint legénysége nehéz ellenfélre talált a lila-fehérek személyében, ám játékosai nem okoztak csalódást. A vezetőedző értékelte a találkozót.
„Tudtuk, hogy az Újpest az egyik legerősebb csapat lesz ebben a korosztályban és nem is okoztak csalódást. Nagyon jó meccset játszottunk és szerencsére a legigazságosabb eredmény született, döntetlennel zárult, de legjobban a játék képe tetszett, hiszen mindkét alakulat nagyon jól játszott. Ez egy olyan mérkőzés volt, amelyiken, ha bármelyik fél talál egy jobb lövést, akkor az a csapat nyerhetett is volna, de szerintem ez volt a legjobb végkimenetele ennek a találkozónak. Nagyon jól védekeztünk, kapusainkat, Hajdu Martint és Szakáll Pétert ki kell emelnem, ők tényleg embertelen mennyiségű munkát beletettek ebbe a meccsbe és az egész szezonban nagyon jól védenek. A bajnokságra tekintettel egy nagyon nagy fegyvertény, hogy két ugyanolyan szintű kapusunk van. Készültünk az Újpestre attól függetlenül, hogy ez a hét nem teljesen úgy sült el, ahogy szerettük volna, mert valamiért kicsit döcögősebben, nehezebben indult, de szokták mondani, hogy minden jó, ha a vége jó. Összességében elégedett vagyok mindenkivel” - mondta Árkovics Bálint.