Fehérvári edzők a válogatottak stábjaiban

  • 2018.08.16. 16:00
  • Fehérvárav19
Ondrejcík Rastislav a serdülő, Kiss Dávid pedig a junior válogatott edzői stábjában tevékenykedik a szezonban.

Ondrejcík Rastislav az U16-os válogatottban való munkáról, célokról beszélt.

Hogyan került az U16-os válogatotthoz?
Ettől a szezontól Mayer Péter lett a vezetőedző a serdülő válogatottnál. Nyolc éve vagyok a válogatott utánpótlás programban, az elmúlt évek során többször is volt közös feladatunk. Ő keresett meg, amikor a stábot alakította, hogy rám gondolt, mert szerinte segíteni tudnám a munkáját. Beszélgettünk róla, hogy mik a tervei, hogy milyen irányt jelölt ki. Úgy gondolom, hogy hasonlóan gondolkodunk és ezért működőképes lehet az együttműködésünk.

Milyen most ez a korosztály?
Nehéz megmondani, hiszen személyesen nem ismerem az összes gyereket. Természetesen a fehérváriakat igen, de nekem is sok újdonság lesz ebben a korosztályban, annak ellenére, hogy egy-két gyerekkel közülük dolgoztam már együtt. Kevesebb gyereket fognak forgatni, nem lesz akkora létszám. A legjobb játékosokat akarjuk kiválasztani. Ha valakinek ez nem sikerül az összetartás alatt, akkor a bajnokságban való kimagasló teljesítménnyel kivívhatja magának a helyet a válogatottban.

Az Akadémián is Ön a serdülők edzője. Könnyebbség ez a válogatottal való munkára nézve?
Mivel a saját klubcsapatom is ebben a korosztályban játszik, ez nagy előny, hiszen nem csak a Fehérváron játszó, hanem a velünk egy bajnokságban, más csapatoknál szereplő válogatott játékosok munkáját is figyelemmel tudom kísérni szezon közben. Így itt is meg tudom figyelni, ha valaki kimagasló teljesítményt nyújt.

Mi a cél az U16-os válogatottban?
Kialakult a végleges program, a jövő heti első összetartás célja az, hogy megismerjük a játékosokat és ők is egymást, illetve, hogy a három nap végén kialakuljon egy körülbelül harminc fős erős bő keret. Négy csoportra osztottuk a mintegy hatvan játékost, ők fognak egymás elleni mérkőzéseket játszani. Az első tornát novemberben rendezik, Olaszországba utazunk a Négy Nemzet Tornára. Decemberben részt veszünk a Daniel & Henrik MODO Kupán Svédországban. A viadalon tíz együttes indul, köztük a legjobb svéd U16-osok is. Februárban Győrben az olaszok és az ukránok ellen játszunk felkészülési meccseket, utána áprilisban Ausztriában rendeznek tornát. A legfontosabb cél, hogy minél jobban felkészítsük a srácokat arra, hogy néhányan közülük jövőre az U18-as válogatottban szerepelhessenek.


Kiss Dávid immár negyedik éve a juniorválogatott stábjának tagja, idei és hosszútávú tervekről, célokról beszélt.

Negyedik szezonját kezdi az U20-as válogatottal. Idén teljesen más edzői stábbal dolgozik. Milyen ez a változás?
Rich Chernomazzal és Svasznek Bencével kezdtem az U20-as válogatottnál dolgozni, majd a tavalyi évet Jarmo Tolvanen és Fodor Szabolcs mellett töltöttem. Az idei szezontól a Magyar Jégkorong Szövetség úgy határozott, hogy az utánpótlás válogatottak élére magyar edzőket szeretne, így Vas Márton kapta meg a vezetőedzői tisztet a junioroknál. Új döntés volt az is, hogy egy edző több válogatott stábban nem szerepelhet, így, mivel Jarmo Tolvanen kérésére idén is én fogom betölteni a videóedzői pozíciót a felnőtteknél, úgy készültem, hogy három év után már nem fogok az U20-asokkal dolgozni. Nyár közepén viszont Vas Márton megkeresett, hogy amennyiben el tudom vállalni és a felnőtt szövetségi kapitánynak sincs ellenére, örülne neki, ha idén is edzőként segíteném a munkát. Természetesen igent mondtam, hiszen így szemmel tudom kísérni mind az itteni  játékosaimat, mind azokat a srácokat, akikkel több éve együtt dolgozom. Megéltem a juniorválogatottal két feljutást és egy kiesést a Divízió I/A-ból. Ezt most szeretnénk kijavítani, és visszajutni ebbe a csoportba.

Évek óta azokkal a srácokkal dolgozik, akik most U20-as válogatottak és nagy részük a Fehérvári Titánok csapatában az Ön keze alatt játszik. Mennyivel könnyíti meg ez a munkát, illetve mennyiben más a válogatottban való játék?
Ezeknek a játékosoknak szerencsére végigkísérhettem a fejlődését az U18-as és U20-as éveikben. Komoly személyiségfejlődésen mentek keresztül , nagyon sokan pozitív irányban változtak és gyerekből lassan férfivá válnak a szemeim előtt. Többnyire ők már a felnőtt csapat tagjai Székesfehérváron, ami remélhetőleg majd a válogatott eredményén is látszani fog, illetve  reméljük, hogy az a rutin, amit a felnőtt bajnokságban szereznek, az elég lesz arra ezen az erős junior világbajnokságon, hogy feljuthassunk. Egyértelmű, hogy ez nem egyszerű feladat, hiszen erős ellenfeleink lesznek. Az utóbbi években mindig arról beszélgettünk a válogatott stábokkal, hogy hiányzik a felnőtt meccsrutin a juniorválogatott játékosokból, ezért nehéz tartósabb ideig a Divízió I/A szinten megragadni. A mostani keret játékosainak nagy része idén már felnőtt klubcsapatban játszik, nem csak nálunk, hanem a többi együttesnél is a bajnokságban, illetve külföldi együttesektől is érkeznek. Nem egyik évről a másikra fog megtörténni a változás, de reméljük, hogy hosszú távon fenn tudjuk ezt majd tartani. Bár tény, hogy minden évben nem fog tudni 8-9 fiatal egy felnőtt csapatba beépülni sem nálunk, sem máshol, de ha legalább 3-4 játékos megkapná a lehetőséget a felnőtt bajnokságban való játékra a junior válogatott keretéből, akkor biztos, hogy eredményesebbek tudunk lenni.

A junior válogatott a felnőtt alatti következő szint. Nagy a különbség?
Tavaly Jarmo Tolvanen mindkét válogatottnál vezetőedző volt, így közelebbről láthatta a juniorokat, akikkel a jövőben számolhat a felnőttben. Attól függetlenül, hogy idén nem ő lesz a junior válogatott élén, konzultál Vas Mártonnal és figyeli a játékosok útját. Akár egy klubcsapatnál, a válogatottban is óriási a különbség a junior és a felnőtt között. Nem egyszerű meglépni ezt a szintet egy fiatalnak. A legnagyobb probléma, hogy míg a felnőtt válogatott minden évben esélyesként megy a feljutásért, a juniorok tavaly jutottak el először a Divízió I/A-ba. Így ahhoz, hogy ezek a fiatalok bemutatkozhassanak a felnőttben, szükség lesz rá, hogy idén ismét feljussunk, utána pedig megragadjunk ezen a szinten, illetve hogy ezek a játékosok szezon közben felnőtt hokit játszanak.

Mik a célok az U20-as válogatottban?
Jövő héten a svédországi Karlstadba utazunk egy nagyon erős tornára, immáron harmadik alkalommal. Ezen a tornán két csoportban négy-négy csapat szerepel, és összesen öt mérkőzést fogunk játszani. Első nap a svájci Genevé-Servette, második nap a svéd Växjo, majd végül az osztrák válogatott csapata lesz az ellenfél, a hétvégén pedig a csoportmérkőzések eredményei alapján jönnek a helyosztók. A többi összetartáson a világbajnokság előtt lesznek még edzőmeccseink. Reális szemmel nézve  mindenképp dobogós helyet szeretnénk elérni a világbajnokságon és természetesen a feljutásért játszani. Tavalyi kiesőként ez nem egyszerű, hiszen ott van az elvárás, hogy vissza is kell jutnunk és ez gyakran extra terhet jelent a játékosoknak, de abban biztos vagyok, hogy mindenki a legjobb tudása szerint fog játszani. Mivel majdnem teljesen új a stáb, ez mindenkinek új feladat. Szerencsésnek érzem magam, hogy mivel a klubcsapatomból sok játékos van a juniorválogatottban, itt is szemmel tudom őket kísérni és, hogy a válogatott játékosok csaknem felét ismerem és tudom, hogyan dolgoznak.

A mostani utánpótlás válogatottak több edzője is tagja volt a szapporói csodát megélt válogatott keretnek. Milyen hatással van ez a fiatalokra?
Biztos vagyok benne, hogy ez nagyon fontos. Olyan fiatalok játszanak most ebben a válogatottban, akik akkor még gyerekek voltak és éppen csak elkezdtek hokizni. Élénken él az emlékezetükben, az akkori játékosok példaképek számukra, motiválja őket, hogy ilyen edzőjük van. Más részről pedig saját anyanyelven átadni az információt mindig könnyebb, mint a külföldi edzőknek, akik nem is ismerik a játékosokat. Mindig csak pár hónap volt arra, hogy a vezetőedző megismerjen 50-60 játékost és ez alapján válogassa ki a keretet. A mostani edzők már évek óta forognak az utánpótlás bajnokságokban és válogatottakban, és úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó kezdeményezés volt a szövetség részéről. Mindenkinek türelmesnek kell lennie, mind a vezetőségnek, mind a szurkolóknak, hiszen ez nekik is új szerepkör, de biztos vagyok benne, hogy mindenki a maximumot fogja adni és megbirkózik a feladattal.