"Hosszú út áll előttük"

  • 2017.09.20. 18:00
  • Fehérvárav19
Arany Máté, mini csapatunk vezetőedzője értékelte játékosai eddigi teljesítményét, és az előttük álló szezonról is beszélt.

Hogy sikerült a nyári felkészülés?

Úgy érzem a nyári felkészülésünk jól sikerült, ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy ennyi idős sportolók számára még nincs a szó szoros értelemben vett nyári felkészülésről. A Volán-telepi, illetve a Haleszban tartott edzések a mozgás-koordiánció fejlesztését szolgálták, leginkább játékos formában, hiszen 8-9 éves srácokról beszélünk. A szárazedzések során próbáltuk minél többféle sportág játékát átemelni, mely szintén a gyerekek ügyességét javítja. Emellett a Bregyóban megszervezett görhoki táborba is sokan jöttek, ahol a jégkoronghoz hasonló mozgásokkal lehetett a gyerekek képességein csiszolni, mindezt természetesen jó hangulatban.

Miben fejlődtek a legtöbbet a gyerekek?

Ennyi idős korban már egy nyár alatt is nagyon sokat nőnek és erősödnek a gyerekek, fejlődésről leginkább fizikálisan beszélhetünk. Egy 5-10 centis magasságbeli, vagy akár kilogrammban mért súlybéli erősödés is képes már befolyásolni azt, hogy a gyerekek milyen technikával mozognak a jégen. Hosszú távú, és látványos fejlődés ebben az életkorban a jeges szezon alatt történik.

Mi az, amiben még fejlődniük kell?

Ha a pályafutásuk elején járó fiatal sportolóként tekintek rájuk, akkor még azt kell mondjam, hosszú út áll előttük, a játék minden elemében van még lehetőség fejlődésre, de ez természetes. Viszont, ha az átlagos 8-9 éves gyerekekhez kell hasonlítanom őket, akkor rengeteg nagyon ügyes, jó képességű fiatalunk van. Rendkívül fontosnak tartom a jó alapok elsajátítását, amiket, ha ebben a korosztályban nem tanulnak meg, később már sokkal nehezebb korrigálni. A jó, hatékony korcsolyázás az egész jégkorong alapja, erre egész évben sok időt, és nagy figyelmet fogunk fordítani. Erre építve aztán a későbbiekben lehet fejleszteni az ütőkezelést, és a csapatjáték kezdetlegesebbnek mondható elemeit.

Milyen célokat tűztetek ki a szezonra?

A szezon során szeretnénk minden játékosunkat fejenként legalább 5 tornára elvinni, legyen ő akár az A, B, vagy a C csapat tagja jelenleg. llyen fiatal korban szinte lehetetlen megmondani, hogy kiből milyen szintű jégkorongos lesz, ha egyáltalán meg tud maradni ebben a sportban. Épp ezért kell szerintem mindenkinek ugyanannyi figyelmet és időt szentelni. A tornák eredményeit nem számolják hivatalosan, ezért a mutatott játék az, ami alapján be tudjuk határolni, hogy hol is tartunk. A szezon során 3 nagyobb felmérést végzünk, melyek mind számunkra, mind a szülők számára jó visszajelzést biztosítanak a fejlődés mértékéről. Azonban számomra sokkal fontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, minden edzésen, mérkőzésen, vagy tornán élvezzék azt, amit csinálnak.