Idén is részt vesz a Santa Claus Cup-on mini csapatunk

  • 2017.11.30. 12:00
  • Fehérvárav19

Hétvégen újra megrendezik Dunaújvárosban a Santa Claus Cup-ot, ami Közép-Európa egyik legnagyobb utánpótlás tornája. A rendezvény előtt Arany Mátét, U10-es csapatunk vezetőedzőjét kérdeztük a felkészülésről és az elvárásairól.

„Erre a kupára körülbelül másfél hónapja készülünk. Az újpesti tornára már azzal a kerettel mentünk, amivel a Santa Claus Cup-on is részt veszünk majd, valamint a hazai rendezésű tornát is annak szenteltük, hogy erre a nemzetközi tornára felkészüljünk. Természetesen a legerősebb keretünket visszük, hiszen ez Közép-Európa legszínvonalasabb tornája ebben a korosztályban. Már a tizenegyedik éve rendezik meg ezt a programot, idén pedig húsz csapat vesz részt rajta, köztük török, szlovák, román, cseh és magyar csapatok ellen mérettethetjük meg magunkat. Rendkívül erős a mezőny, hiszen ezekből az országokból a legjobb alakulatok érkeznek, így egy nagyon színvonalas eseményen vehetünk részt a srácokkal – mondta a felkészülésről Arany Máté.

„Sajnos nem ismerjük az erőviszonyokat, de szeretném, hogy a játékosok tisztesen helytálljanak, és az Akadémia nevét méltón képviseljék. Emellett fontos az, hogy jól játsszon a csapat, a gyerekek érezzék jól magukat és jó legyen a hangulat. Ez a hétvége egy kiváló erőfelmérő lesz abból a szempontból, hogy hol áll most a csapatunk, akár a nemzetközi szintet tekintve. Lehet, hogy a külföldi csapatoktól el tudunk lesni egy-két hasznos elemet, de akár ők is elleshetnek tőlünk néhány dolgot, tehát mindenképpen jó tanulási lehetőség lesz ez nekem és gyerekeknek is” – mesélte a torna előtti elvárásait a vezetőedző.

Az Santa Claus Cup-ot két korosztályban rendezik meg, U10-ben és U9-ben. A hétvége alatt 5 országból 400 játékos,164, kétszer 15 perces meccsen mérkőzhet meg egymással. Minden csoportból két csapat jut tovább, és játszhat az első nyolc hely egyikéért. A helyosztókra szombaton és vasárnap kerül sor.

A torna sorsolása: