Itthon javíthatnak

  • 2018.01.24. 10:09
  • Fehérvárav19
A sikertelen múlt hétvégi idegenbeli túra után a héten hazai jégen lép jégre ifjúsági csapatunk. A Bedő Botond irányította együttes szerdán a MAC Budapestet, szombaton pedig a Salzburgot fogadja.
Két vereséggel tért haza ausztriai túrájáról az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ifjúsági alakulata. Az U18-as együttes a Klagenfurt és a Salzburg otthonában maradt alul, de a „mozartvárosiak” ellen már ezen a héten javíthat a gárda, hiszen szombaton a listavezető látogat Székesfehérvárra. Előtte azonban még egy komoly rangadó vár Bedő Botond tanítványaira, szerdán a MAC Budapestet látják vendégül a fiatalok. „A srácokon azt éreztem, hogy mindenképp megviselte őket mindkét vereség” - kezdte a vezetőedző. „Ezeken túl kell lendülni, és menni kell előre, a múlttal nem szabad foglalkozni, változtatni kell a hozzáálláson, és akkor minden működni fog. A Mac ellen egy határozottan és fegyelmezetten kell játszanunk. Idén még nem sikerült legyőznünk őket, de most ez egy remek alkalom lesz a mérleg javítására. Szombaton a Salzburgon szeretnénk revánsot venni. Már nyertünk ellenük ebben a szezonban, meg akarjuk mutatni nekik, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Nem keresünk kifogásokat, megoldásokat keresünk, amik előre visznek minket” - mondta el várakozásait a szakember.
Az ifjúságiak 3. helyen állnak az EBJL Master Round tabelláján. A szerdai, MAC elleni összecsapás 18:40-kor, míg a szombati, Salzburg ellni találkozó 18:10-kor veszi majd kezdetét.