Jégkorong Akadémia Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia

Jogi nyilatkozat

  • 2023.09.13.
A "http://www.fehervarav19.hu" webhely (beleértve összes oldalát) használata az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya által alább vázolt irányelveknek, feltételeknek, azok időről időre a weboldal akár más helyein megjelenő kiegészítéseinek elfogadása és betartása mellett engedélyezett a látogatók számára.

A webhely megnyitásával és lehívásával a látogatók mint ráutaló magatartással elismerik, hogy az alábbi irányelveket, feltételeket illetve azok időről időre a weboldal akár más (megfelelően figyelembe ötlő) helyein megjelenő kiegészítéseit ismerik és elfogadják.

FELELŐSSÉGELHÁRÍTÁS

Az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya nem vállal semmiféle felelősséget a webhely használatából illetve a webhelyen közzétett információk alapján meghozott döntésekből eredő esetleges károkért. Az ezen a webhelyen közzétett információk kizárólag tájékoztató jellegűek, nem azzal a céllal kerültek közzétételre, hogy bármiféle tanácsot, iránymutatást adjanak.

Jóllehet az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya hivatalos honlapjának szerkesztősége minden tőle telhetőt elkövet a hiteles tájékoztatás érdekében, a webhelyen közzétett információk tartalmazhatnak pontatlanságokat és/vagy gépelési hibákat, így az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya nem vállal felelősséget és garanciát a website oldalainak tartalmi pontosságáért, megbízhatóságáért, hibamentességéért vagy zavartalan működéséért.

Külön kiemelendő, hogy minden termék, program, szórakoztató szolgáltatás esetében előfordulhat, hogy a website-on meghirdetésre került, ám mégsem áll rendelkezésre vagy elmarad. A website-on közzétett információk semmi esetre sem jelentenek hivatalos garanciát, ajánlatot. Az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya fenntartja magának a jogot, hogy mindennemű közlés nélkül változtasson a website-on közzétetthez képest a jegy- és bérletárakon, a szórakoztató szolgáltatásokon és termékeken, azok időpontján és árán, kivéve az online megrendelhető termékeket, melyekre külön szabályozás érvényes.

Az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya nem vállal felelősséget a felhasználók által az egyes fórumokban és az ehhez hasonló szolgáltatások keretében elhelyezett hozzászólásokért, azok tartalmáért, és fenntartja a jogot hogy azokat ne közölje, vagy bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa vagy eltávolítsa.

Az információs rendszerek biztonságát sértő magatartásokkal (ideértve a vírusok vagy egyéb károkozásra alkalmas szoftverek használatát vagy terjesztését, az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya birtokában lévő személyes és egyéb adatokhoz való jogosulatlan hozzáférést, azok megsemmisítését, károsítását vagy nyilvánosságra hozatalát és egyéb hacker- tevékenységeket is) okozott, vagy azokkal összefüggésben keletkezett károkért kizárólag az ilyen magatartások megvalósítója a felelős, ezért azokért az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya felelősséget nem vállal.

SOFTWARE

Jóllehet az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya hivatalos weboldalának megalkotói minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a website szoftvere a számítógéprendszerek széles spektrumán problémamentesen fusson, ám nem garantálják, hogy a website oldalain található funkciók zavartalanul működnek és/vagy hibamentesek, hogy az észlelt hibák kijavításra kerülnek.  Továbbá felhívjuk a látogatók szíves figyelmét a megfelelő elővigyázatosságra. Kérjük használjanak rendszeresen frissített víruskereső programot, és a megfelelő segédprogramok telepítésével tegyék kompatibilissé rendszerüket a szoftverrel. Emellett a biztonságuk érdekében készítsenek teljes biztonsági másolatot reprodukálhatatlan adataikról, mielőtt akár a website használatával összefüggésben is bármilyen szoftvert telepítenének és/vagy futtatnának.

ADATKEZELÉSI ÉS ADATBIZTONSÁGI GARANCIA

Az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztályát örömmel tölti el az Ön érdeklődése a jégkorongcsapat iránt, és az, hogy felkereste a Hivatalos Honlapot. Személyes adatainak védelme számunkra fontos kérdés, szeretnénk, ha nem lennének aggályai a website látogatása során. Ennek érdekében a következő garanciákat vállaljuk:

A felhasználó által a regisztráció során megadott és egyébként az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya hivatalos honlapjának birtokába került személyes adatok kezelése tekintetében az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya hivatalos honlapja a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény előírásait maradéktalanul betartja. Az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya hivatalos honlapja ennek megfelelően a felhasználó adatait kizárólag abban a körben kezeli és tartja nyilván, melyhez a felhasználó kifejezett hozzájárulását adta. Az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya hivatalos honlapja a tudomására jutott személyes adatokat semmilyen körülmények között nem teszi - a felhasználó kifejezett jóváhagyó hozzájárulása nélkül - harmadik személy számára hozzáférhetővé, kivéve a jogszabályi kötelezés esetét illetve amikor a személyes adat megadása kifejezetten a website oldalain való nyilvános közzététel céljából történt (például hozzászólás vagy hirdetés). A személyes adatokat a felhasználás céljának megszűnése vagy a felhasználó kérése esetén megsemmisítjük.

LINKEK

Az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya hivatalos honlapján elhelyezett, más websiteokra mutató linkek a látogatók kényelmét szolgálják, és minthogy az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztálya semmilyen módon nem tudja befolyásolni ezen website-ok tartalmát, így felelősséget nem vállal ezen website-ok tartalmáért, hibamentes és biztonságos működéséért. Emiatt kérjük, hogy gondosan mérlegeljék a biztonsági kockázatot mielőtt ilyen linkeket használnak, és elővigyázatosan bizonyosodjanak meg arról, hogy ezen website-ok kárt okozó és/vagy megbotránkoztató tartalomtól mentesek.

SZERZŐI JOGVÉDELEM

A website-on megjelenített képek, márkanevek, grafikák, logók, emblémák, ikonok, szavak, címek, kifejezések némelyike előfordulhat, hogy szerzői jogi védelem alatt áll. Az a tény, hogy ezen alkotások a website-on megjelennek, nem jelent automatikusan engedélyt arra, hogy a website használója azt korlátozás nélkül felhasználhassa. A szerzői jogi védelem alatt álló anyagok és egyéb tartalom engedély nélküli letöltése, újraközlése, másolása vagy módosítása a szerzői és szomszédos jogok megsértésével és annak jogi következményeivel járhat.

Copyright 2002-2015 Alba Volán SC Jégkorong Szakosztály

Ezen website minden anyagával kapcsolatban a szerzők minden jogot maguknak tartanak fent. A website-on fellelhető információ másolása, reprodukálása, újraközlése ennek megfelelően tilos, kivéve ha a szerző ezt engedélyezi.