Rajt a világbajnokságon

  • 2018.04.14. 09:29
  • jegkorongszovetseg.hu
Szombaton kezdetét veszi az U18-as divízió 1/B-s világbajnokság Kijevben. A magyar csapat Románia ellen játszik a nyitónapon.
Pénteken már a világbajnokság helyszínén, a Sportpalotában edzett a magyar válogatott. Glen Williamson vezetőedző és segítői délben közel másfél órás tréninget tartottak, amelyen főleg az emberelőnyös és emberhátrányos helyzeteket gyakorolták. Tokaji Viktor másodedző szerint már jóval összeszedettebb volt a társaság, a játékosokon is érződik, hogy közeleg a rajt, egyre jobban fókuszálnak.

Nemcsak a játékosok készülnek, hanem a szervezők is. Az 1960-ban átadott kockaépület körül egyre nagyobb volt a sürgés-forgás, hogy a rajtra minden a helyére kerüljön. Beüzemelték a hangosítást és az eredményjelzőt, miközben takarítónők tisztították a plexit. Az idei labdarúgó BL-döntőnek is helyet adott Olimpiai Stadion mellett található létesítmény kívülről jellegtelen, a szocialista építészet jegyeit viseli magán, de belül a nézőtérre és a jégpályára nem lehet panasz.

Szombaton délelőtt még egyszer kipróbálhatják a jeget a mieink, hiszen átmozgató edzés vár rájuk. A megnyitó után a vb első meccsét a házigazda ukránok Japán ellen vívják, majd az olasz-osztrák találkozó után este, magyar idő szerint 7 órától következik a magyar csapat első meccse Románia ellen. A keret jó hangulatban várja a nyitányt, elhivatottságukról sokat elmond, hogy szabadidejükben sem szakadtak el a hokitól, hanem megnézték a Magyarország-Japán felnőttválogatott mérkőzést.

A magyar csapat tavaly esett ki az 1/A-ból, és abból a keretből öten – Pokornyi Dávid, Szécsi Patrik, Seregély Máté, Dézsi Bence, Kovács Sebestyén - a mostaniban is benne vannak. A névsorban három olyan játékost is találni – Pokornyi mellett Papp Kristóf és Révész Marcell – akik ebben az idényben már szerepeltek egy vb-n, az U20-asok tornáján, amely szintén az 1/A-s búcsúval zárult.

Tokaji Viktor elmondta, azt várják a játékosoktól, hogy mindig csak a mostban éljenek, ne tekintsenek előre, csak a következő meccsig, ne a körülményekkel foglalkozzanak.  Ha ez megvalósul, akkor tudják alakítani, kontrollálni az eseményeket, és akkor a sorsuk a saját kezükben lesz.

Ami az első riválist illeti, Románia tavaly vívta ki a jogot arra, hogy az 1/B-ben szerepeljen – némi meglepetésre, hiszen a briteket és a koreaiakat előzték meg. A Galati korábbi edzője, Cornel Chirita által vezetett együttes mostani keretében 15 olyan játékos van, aki kiharcolta a feljutást. A csapat gerincét a Csíkszereda adja, két játékos magyar klubban szerepel: Ambrus Levente Debrecenben, Vizi Ádám Fehérváron.

„Kölcsönösen jól ismeri egymást a két csapat. Presztízsmeccs lesz a javából. Fontos, hogy a saját játékunkat rájuk erőltessük, nem szabad átvenni az övékét. Technikásak és jól kontráznak, így nem szabad teret adnunk nekik. Nem az első percben kell megnyerni a meccset. Elindulunk az úton. Fontos, hogy mindenki tudja a saját dolgát, és azt is végezze” – mondta Tokaji Viktor.

A másodedző a többi riválisról is mondott véleményt.

„Az olaszok kemény, érett hokit játszanak. Sok múlik majd a védekezésen és a helyzetkihasználáson. Az ukránoknak a hazai pálya extrát jelenthet, de egyszerre stresszt is okozhat. Technikásak, csapatként kell föléjük nőnünk. A japánok kicsik és gyorsak, ellenük erővel kell nyernünk, de nem szabad átesnünk a ló túloldalára, és durvává válnunk. Az utolsó meccsünk Ausztria ellen lesz. Őket is jól ismerjük, idén is játszott már egymással a két csapat. Erős, fizikai hoki jellemző rájuk. Az nyerhet, aki jobban rá tudja erőltetni az akaratát a másikra. Kemény meló lesz fizikálisan és mentálisan is, sokat számít, hogy ki mennyire tudja újratöltetni magát az utolsó fordulóra.”

A program (kezdés magyar idő szerint)

Április 14., 19:00 Magyarország-Románia
Április 15., 19:00 Magyarország-Olaszország
Április 17., 19:00 Magyarország-Ukrajna
Április 18., 15:30 Magyarország-Japán
Április 20., 15:30 Magyarország-Ausztria

A keret

1 Gönczi Lajos G DHK 2000
25 Horváth Dominik  G If. Ocskay Gábor JA 2001
   
8 Falus Ádám D Zürich Lions Novitz (SUI) 2001
3 Farkas Botond D Vasas 2001
12 Horváth Milán D If. Ocskay Gábor JA 2001
4 Ortenszky Tamás D Biel-Bienne (SUI) 2002
6 Pokornyi Dávid D UTE 2000
23 Seregély Máté D OHA (CAN) 2000
7 Szécsi Patrik D KMH 2000
   
9 Almási Márk F If. Ocskay Gábor JA 2000
16 Ambrus Gergő F If. Ocskay Gábor JA 2001
14 Dézsi Bence F If. Ocskay Gábor JA 2000
15 Horváth László F/D Győri Nemak-Dana ETO HC 2000
2 Keresztes Levente F MAC 2002
10 Kovács Alex F If. Ocskay Gábor JA 2000
22 Kovács Sebestyén F UTE 2000
11 Kozma Ferenc F DHK 2001
13 Papp Kristóf F Honeybaked (USA) 2001
21 Péter Donát F Augsburg (GER) 2000
17 Révész Marcell F Zürich Lions (SUI) 2000
5 Sárdi Máté F HK Dukla Trencín (SVK) 2001
24 Szűcs Ádám F Augsburg (GER) 2001
    Stáb    
  Glen Williamson Vezetőedző  
  Ondrejcik Rastislav Edző  
  Sille Tamás Edző  
  Tokaji Viktor Edző  
  Vas Márton Edző  
  Jukka Kontsas Kapusedző  
  Ágoston Olivér Fizioterapeuta  
  Berkes Brigitta Fizioterapeuta  
  Papp Péter Erőnléti edző  
  Tornyi Gábor Felszerelés Menedzser  
  Végh Benedek   Csapatvezető
Forrás: jegkorongszovetseg.hu