Szépített a Debrecen

  • 2017.03.24. 11:55
  • Fehérvárav19

A harmadik helyért folyó párharc ötödik mérkőzésén 2-3-ra győzött a Debrecen, így a négy győzelemig tartó sorozatban 3-2-re vezet csapatunk.

Az első harmad nem kezdődött szerencsésen a fehérváriak számára, ugyanis a harmadik percben Erdei két perces büntetést kapott fogásért, a Debrecen pedig élt a lehetőséggel, és egy perc múlva ki is használta a fórt Jancsó Dávid révén (0-1).  Két perccel később már a hazaiak támadhattak előnyben, ám nem sikerült kiegyenlíteniük. Majd a 17. percben Rácz Kristóf talált Szeles kapujába, és ezzel 0-2-re növelte a csapata előnyét.

A második játékrész debreceni kiállítással indult, de a vendégek védelme remekül működött, így újabb lehetőség maradt kihasználatlanul a fehérváriak számára. A 27. percben ismét egy vendég kiállítás segítette csapatunk dolgát, ám a hazaiak hiába bombázták Nagy kapuját, nem sikerült szépíteniük. A 37. percben Fürst szabálytalankodott a kapunk előtt, amiért büntetőlövést ítéltek a játékvezetők a Debrecennek, azonban Szeles hárított. Fél perccel később újabb büntetőlövést ítélt az Abonyi-Wolf bírópáros a vendégeknek, és Kuleshov lövését már nem tudta védeni a fehérvári hálóőr (0-3). Erre azonban már érkezett a fehérvári válasz, a 39. percben Rokaly Szilárd juttatta át a korongot a gólvonalon (1-3).

A harmadik harmad első felében kiállítások szakították meg a játékot, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de egyik fél sem tudta kihasználni azokat, egészen az 56. percig, amikor Kiss Patrik volt eredményes (2-3). Ekkor Clint Thronton, a hazaiak vezetőedzője időt kért, Szeles pedig lekorcsolyázott a jégről. Azonban hiába támadhatott létszámfölényben csapatunk, már nem tudtak kiegyenlíteni, így a négy győzelemig tartó párharc ötödik mérkőzésén 2-3-ra győzött a Debrecen. A következő mérkőzésre szombaton kerül sor Debrecenben.

A találkozó galériája megtekinthető: