Bemutatjuk az Ifj. Ocskay Gábor Tehetséggondozó Ösztöndíj Program díjazottjait VII. rész

  • 2016.12.01. 12:00
  • Fehérvárav19
Bemutatjuk az Ifj. Ocskay Gábor Tehetséggondozó Ösztöndíj Program díjazottjait. Ennek kapcsán Horváth Dominikkal beszélgettünk.

Horváth Dominik 2001. január 8-án született Székesfehérváron. A programban szereplő egyetlen kapus 2010 óta szerepel az  Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián. Kétszeres magyar bajnok, 2015-ben pedig a European Rookie Cupon aranyérmet szerzett csapatával. 2014 óta stabil tagja a magyar válogatottnak, az együttessel U15-ös korosztályban a st. pölteni Négy Nemzet Tornán tornagyőzelmet szerzett, míg 2016-ban Rigában a negyedik helyet szerezte meg. Serdülő korosztályosként az ifjúsági csapat kapusa, míg saját korosztályába csak tétmérkőzésekre tér vissza.

„Amikor elkezdtem jégkorongozni, az volt az álmom, hogy élsportoló legyek. Tudom, hogy hosszú út vezet még odáig, de mindent megteszek a célom eléréséért. Külön öröm számomra, hogy az akadémia ehhez minden támogatást megad nekem. Nagyon örülök, hogy megkaptam ezt a lehetőséget és igyekszem élni vele. Úgy gondolom, ez az ösztöndíj program hatalmas segítség az Akadémia részéről nekem és a családomnak is. Ezúton szeretném megköszönni a belém fektetett bizalmat az edzőimnek és a vezetőségnek.”