„Nagyot küzdött a csapat”

  • 2020.10.10. 10:00
  • Fehérvárav19

Juniorcsapatunk lejátszotta első mérkőzését, a találkozóról Vaszjunyin Artyom vezetőedzővel beszélgettünk.

Juniorcsapatunk nehéz időszakon ment keresztül, több játékosát is nélkülöznie kellett. Első mérkőzésüket október 7-én játszották a MAC Budapest otthonában, ahonnan 2-1-es győzelemmel tértek haza. Vaszjunyin Artyom a következőképp értékelte a találkozót: „Küzdős mérkőzést játszottunk szerdán a MAC Budapest együttese ellen, sajnos nem a legjobb játékunkat mutattuk, de ezt a másik csapatról is elmondhatjuk. Egy szenvedős, munkás meccs volt, ilyen az, amikor nincs meg a zavartalan felkészülés lehetősége, közbejön egy vírushelyzet. Próbáltuk erővel bírni, amennyire csak lehetett, de meglátszik a három hetes kihagyás, a harmadik játékrészre elfogytunk. Pozitívum, hogy az első megmérettetésen ilyen nagyot tudott küzdeni a csapat, végül büntetők után, győzelemmel hagytuk el a jeget. Meg kell értenie minden játékosunknak, hogy csak kemény edzésmunkával lehet előre jutni. Ez egy különleges helyzet, megbeszéltük velük, hogy nehezebbek lesznek az edzések, fontos, hogy mindenki a legjobb formáját hozza. Arra nem lehet számítani, hogy egész csapattal végig tudjuk játszani a szezont, így leginkább az állóképesség fejlesztéséről fognak szólni az tréningek mind jégen, mind szárazon.”

Hazai pályán folytatódik az U21-es bajnokság, a szakember így nyilatkozott a mérkőzésről: „Szombaton a Debrecen csapatát fogadjuk, nagyjából sejtjük milyen erőt képviselnek. Kicsit változtatni kell a taktikán, de érhetnek meglepetések. Hiába van egy csapatnak egy jó meccse, ha a következőn esetleg nagyobb gólaránnyal vereséget szenved egy nála talán semmivel sem jobb csapatnál. Ezt fejben nehéz feldolgozni, nem lehet tudni a vírus kit mennyire zavart meg, ki milyen formában tud kiállni. Meglátásom szerint mindenkinek hullámzó lesz a teljesítménye, nehéz lesz meghozni a jó döntést a fontos pillanatokban. Bizakodva várom a Debrecen elleni összecsapást, hazai pályán egyértelműen a győzelem a cél.”

 Nem sokat pihenhetnek a juniorok a hétvégi összecsapás után, hiszen hétfőn ismét jégre lépnek, ezúttal a Dunaújváros otthonában. A vezetőedző erről a találkozóról is elmondta várakozásait: „Hétfőn a Dunaújváros fogad minket, ők talán erősebbek, mint tavaly. Két meccsen vannak túl, két vereség a mérlegük, de nem tudjuk mire számítsunk, a saját játékunkkal kell foglalkoznunk és akkor nem lehet baj. Ebben a helyzetben nem hiszem, hogy a robbanékonyságra és a sebességre kell fókuszálni, inkább az a kevés játékos bírja ki a hatvan percet, akár a hosszabbítást, aki rendelkezésünkre áll. Az állóképességet tekintve még van hova fejlődni, de úgy gondolom, jó úton haladunk.”

 Az U21-es csapat Debrecen elleni hazai találkozója 2020. 10. 10-én 14:30-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, a belépés díjtalan.

Kérjük kedves Szurkolóinkat és Látogatóinkat az egészségügyi szabályok betartására. A jégcsarnok területére csak maszkban, testhőmérséklet mérés után engedélyezett a belépés. Köszönjük, hogy a szabályok betartásával hozzájárulnak a mérkőzések biztonságos lebonyolításához.