Szezonértékelő: kölyök B

  • 2017.06.06. 13:36
  • Fehérvárav19
Az U14 B csapatunkra a hullámzó teljesítmény volt jellemző, de a srácok végig keményen küzdöttek. A csapat vezetőedzője Pukli Máté beszélt nekünk a szezon eredményeiről, a hiányosságokról, illetve a következő szezon céljairól.

Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia U14 B csapata remekül kezdte a szezont, így az A bajnokságban küzdhetett. Bár a csapatnak voltak jobb és rosszabb időszakai is, nem lehet okuk panaszra, hiszen a játékosok mindent megtettek a lehető legjobb eredmény eléréséért. A csapat vezetőedzője, Pukli Máté számolt be nekünk arról, hogy hogyan látta a szezont, és mi a cél a továbbiakban.

„Mivel a kvalifikációs körökben jól teljesítettünk, így az "A" bajnokságban indulhattunk. Már az elején tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, de ez remek lehetőség a fejlődésre. Minden mérkőzés előtt kitűztünk egy célt, amiért küzdhettünk a jégen, így próbáltunk egyre eredményesebbek lenni. Sokat fejlődött a srácok ütőkezelése, korcsolyázása és testjátéka. Sokat tudtuk gyakorolni a védekezést is, így meccsről meccsre egyre jobbak lettünk. A támadásban és a gyors döntéshozásban még fejlődni kell, illetve fizikálisan voltunk elmaradva az ellenfelektől. A szezont jellemezte a hullámzó teljesítmény, nagyon erős csapatok ellen tudtunk jó eredményeket elérni, de volt, hogy keserű szájízzel jöttünk  le a jégről.  Célunk a korosztályváltás után, hogy minél több játékos kerüljön be az "A" csapatunkba a következő szezonban. A nyári felkészülés nagyon nagy szerepet fog játszani abban, hogy kinek fog ez sikerülni. A bajnokság alatt keményen küzdöttek a srácok, biztos vagyok benne, hogy az alapozást is maximális erőbedobással csinálják végig, és sokan lesznek esélyesek az "A" csapatba kerülni”- mondta a vezetőedző. Pukli Máté a következő szezonban az U12 B csapatot fogja irányítani.