Tornákkal tarkított december a legkisebbek számára

  • 2024.01.05. 20:38
  • Fehérvárav19

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is mozgalmasan telt a naptári év záró hónapja. Mondhatni, decemberben több szervezett program és torna zajlott, mint ahány megszokott hétköznapi edzést tartottunk. Jelen cikkben a tornákról, és azok eredményeiről számolunk be.

A tornákat tekintve nem szenvedtünk hiányt mérkőzésekben. Veszprémben nyitottuk a sort egy piros tornával, majd egyből a következő héten három hazai csapattal neveztünk a 6 csapatos tornánkra. Különösen élvezetesnek bizonyult az a hétvége, hiszen visszaidézte azokat az időket, amikor szinte egész napos hokiünnep volt egy U8-as torna. Nem is az időtartamra értem, hiszen 3 pályán zajlottak a mérkőzések, inkább a sok-sok gyerek keltett feltűnést a jégen, valamint a lelátón is kisebb tömeg buzdította a sajátjaikat.


A kék csapat pozsonyi túrájáról már egy külön cikkben beszámoltunk, de másnap egy szintén kék, ám más összetételű gárda lépett jégre a Kisstadionban. Innen is rengeteg tanulsággal tértünk haza, hiszen a 11 játékos közül csupán három rendelkezett tapasztalattal a legerősebbnek titulált kék tornákról. Időnként ki kell mozdítani a gyerekeket a megszokott környezetükből, komfortzónájukból, mert ahogy ismerem őket ez lendületet ad az edzéseken, hatékonyabban tudunk dolgozni és a fejlődés is nagyobb ívet tud venni.
Ugyanezen a napon a sárga csapatunk Mátyásföldön képviselte az Akadémiát Pánczél Brigitta edző vezénylésével. Ott hasonlókat tapasztaltak a gyerekek és Brigi, mint mi az Istvánmezei úton (szerkesztőnek: Kisstadion).