A kölyök B csapat szezonja a vezetőedző szemével

  • 2020.05.21. 17:00
  • Fehérvárav19
U14 B csapatunk 2019/2020-as szezonjáról Ozsváth Ádám vezetőedzővel beszélgettünk.

Először is értékeljük egyben a szezont egy pár mondatban!
Azt gondolom, hogy összességében sikeres szezon áll mögöttünk, a srácok megértették, mit várok tőlük, partnerek voltak, tanultak és fejlődtek.

Mi volt a csúcspont és mi volt a mélypont?
Csúcspontot kettőt tudnék mondani. Az erdélyi túra nagyon jól sikerült, összeállt a társaság, megtanultak egymásért hajtani, küzdeni, ebből később tudtunk építkezni. A másik ilyen a középszakasz öt meccse és a helyosztók eleje volt. Itt sokszor nagyon szép játékkal, jó hokival tudtunk nyerni, igazi csapatmunka jellemezte a meccseinket. A mélypont egyértelműen a szezon vége volt, sérülések és betegségek miatt is estek ki srácok, volt, hogy egy egész sorunk hiányzott, a többiek pedig hitetlenné váltak, nem tudtak előre lépni, így beleszaladtunk pár nagyobb arányú vereségbe. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a B csapatok külön versenyében elért második, összesítettben pedig a 37 csapatból 15. helyezés mindenképp jónak számít.

Mire fektették a hangsúlyt a korosztályban? Miben fejlődött a legtöbbet a csapat?
A hangsúly egész évben az egyéni képességfejlesztésen, az egyéni támadó és védekező taktikán, és alapszintű csapattaktikán volt. Ezek közül mindenben sokat fejlődtek a srácok, nekem mégis az jelent legtöbbet, hogy megtanultak bízni egymásban, bízni bennem, a szezon során nagybetűs CSAPATTÁ váltunk.

A vírushelyzet miatt csonka véget ért a szezon, így mindenki otthon marad. Hogyan zajlik a munka? Milyen feladatok várnak a srácokra és az edzői stábra az előttünk állok hónapokban?
Sajnos elég hirtelen és szokatlan módon váltunk el egymástól, próbáljuk az internet segítségével tartani a kapcsolatot, küldtünk a gyereknek edzéstervet, amit videón vagy edzésnaplót vezetve kérünk tőlük vissza. Kaptak elméleti oktatást segítő videókat is, az itt elhangzottakból tesztet írtak. Reméljük, hogy lassan vége ennek az időszaknak és megkezdhetjük a megszokott csoportos száraz munkát, hiszen ez lesz mindennek az alapja, amire a jövő évben építeni tudunk. Nekünk, edzőknek most kicsit több időnk volt mérkőzéseket elemezni, az idei szezon tapasztalatait, jegyzeteit összegezni, a jövő évi terveket összeállítani. A srácok részéről talán az elején „buli” volt ez a helyzet, azonban már mindenki várja, hogy újra találkozhassanak egymással és velünk is, így remélem, hogy mindenki megduplázott erővel tud majd beleugrani a munkába.