A serdülő A csapat szezonja a vezetőedző szemével

  • 2020.05.19. 09:00
  • Fehérvárav19
Serdülő A csapatunk 2019/2020-as szezonjáról az előző idény vezetőedzőjével, Ondrejcik Rastislavval beszélgettünk.

Hogyan zajlott az alapszakasz?
A 2019-2020-as szezont a nyári felkészüléssel kezdtük májusban, amelyen 35 játékos vett részt. A felkészülés során az állóképesség és az erő fejlesztésére koncentráltunk. Augusztus 1-től mentünk jégre és kombinálva folytattuk az edzést a verseny előtti időszakban. A bajnokság alapszakasza szeptember 22-én vette kezdetét, itt hét mérkőzést meccset játszottunk és első helyen zártunk, csupán egy alkalommal szenvedtünk vereséget. Ebben az időszakban nagyon sok játékos kapott lehetőséget, mindenkit megnéztünk meccsterhelésben is. Fontosnak tartom, hogy a heti munka visszatükröződött a teljesítményükön, hiszen hétről hétre fejlődést mutattak.

A középszakaszban veretlenek maradtak, értékeljük a szezon ezen időszakát!
Az alapszakasz után hat csapat maradt a felsőházban, mindenki háromszor találkozott a másikkal. Ebben a szakaszban tizenöt meccs után százszázalékosak maradtunk és húsz ponttal az első helyen végeztünk. A kanadai táblázat első tíz helyén hét játékosunk is ott volt.  Igyekeztünk a srácoknak egyéb motivációt is adni, hiszen nehéz úgy fenntartani ezt, ha minden meccset megnyernek. A többi statisztikai mutatóval is elkezdünk foglalkozni, hogy ebben is jobbak legyenek, és rendre meg is valósították a kitűzött célokat (emberelőny, emberhátrány, büntetéspercek).

A rájátszásban a helyzet miatt csak a negyeddöntőket játszották le, ezt hogyan értékeli?
A középszakasz után nagyon vártuk a rájátszást, mindenki lelkes és motivált volt a csapatból, ezt a negyeddöntőben a Győr elleni győzelem is tükrözte. Vártuk a folytatást, de a helyzet sajnos úgy alakult, hogy a bajnokság idő előtt véget ért, így nem tudtuk bebizonyítani, hogy mi vagyunk a 2019/20-as kiírás legjobbjai. Természetesen fontos a bajnoki címek megszerzése, de számomra edzőként a legfontosabb a játékosok fejlődése, amit bizonyítani most nem tudunk, mert a szezon végi felmérések elmaradtak, ám a következő évad elején meg fogjuk nézni, hogy hol tartanak a gyerekek.

Beszéljünk egy pár szót az osztrák tornasorozatról is!
Párhuzamosan a bajnoksággal egy osztrák tornasorozatban vettünk részt, ahol két kvalifikációs tornán jutottunk túl és így szerepelhettünk a legjobb négy között. Ezen a tornán nagyon jó meccseket tudtunk játszani, de sajnos a körbeverés követketében csak a harmadik helyen végeztünk egyetlen vereség miatt. A srácok számára nagyon hasznos tapasztalat volt, hogy ilyen mérkőzéseket játszhattak, mivel a bajnokság során csupán egy alkalommal szenvedtek vereséget, így ebből a bronzéremből és a mérkőzések színvonalából rengeteget tudtak tanulni.

Miben látja a legnagyobb fejlődést?
Úgy gondolom, minden téren javulást mutattak a srácok. A csapat sokat fejlődött, ezt bizonyítja az is, hogy a játékosok közül szép számmal vettek részt a válogatott programokon. A decemberi Modo Cup-on, ahol aranyérmet szereztek, a csapat több, mint fele volt székesfehérvári játékos és nem csak a 2004-esek, hanem a 2005-ös születésűek is jól helyt álltak a nemzetközi színtéren.

Hogyan folytatódik a munka?
A mostani nehéz helyzetben egy hét pihenés után újra folytattuk a munkát, elkezdtük a nyári felkészülést, mindenki otthon edz meghatározott program szerint. A srácok élvezik az online edzéseket, de reméljük, hogy mihamarabb újra találkozunk.