Akadémisták az ICE csapatban – Madácsi Benedek

  • 2020.11.19. 11:00
  • Fehérvárav19
Madácsi Benedek 1999-ben született Székesfehérváron, itt kezdte jégkorongos pályafutását és azóta nem is szerepelt más klubnál, a tavalyi idényben ő volt a Titánok kapitánya. A 2018/2019-es szezonban már bemutatkozhatott az EBEL-csapatban, idén pedig ismét lehetőséget kapott a liga utódaként ismert ICE bajnokságban. A 21 éves támadóval idei ICE szereplése kapcsán beszélgettünk.

Hogyan kerültél közel a jégkoronghoz?

Az óvodás éveim után nem volt nagy dilemma, hogy melyik iskolába fogok járni, mivel az otthonunkhoz legközelebbi és egyben legsportosabb iskola Székesfehérváron a Vörösmarty Mihály Általános Iskola volt, ahol bárkinek lehetősége adódott röplabdázóvá vagy épp jégkorongozóvá válni. Első osztályban úgy küldtek el a szüleim a jégpályára, hogyha profi játékos nem is leszek, de legalább korizni majd megtanulok.

Miben nyújtott támogatást az Akadémia, ami segít a felnőtt karriered kezdetén?

Rengeteg mindent köszönhetek az első edzőimnek, Sofron Attilának, Orgovány Istvánnak és Rajz Attilának, akik megszerettették velem ezt a sportot és megmutatták az alapokat. Kercsó Árpád volt az az edző, aki megtanított küzdeni és hajtani, mindegy, mennyi volt az állás vagy ki volt az ellenfél, ezáltal minden bajnokságot és tornát sikerült megnyernünk az U12-es korosztálytól kezdve. Fontos szerepet játszott a fejlődésemben az Erste Bank Juniors Leauge (EBJL) és az Erste Bank Young Stars Leauge (EBYSL), az osztrák U18-as és U20-as bajnokság is, ahol Kiss Dávid volt az edzőnk és nem csak, hogy eredményesek voltunk vele, de segítségével megtaláltam a pontos szerepemet a csapatban. A jégen kívüli munka fontosságát is Kiss Dávid és erőnléti edzőnk, Horvát Dániel tanították meg. Az Akadémiának köszönhetem ezeket az edzőket és a fejlődési lehetőséget, ami a felnőtt csapatba való bejutáshoz nyújtott segítséget.

Az Akadémián töltött évek hogyan készítettek fel az osztrák első osztályú ligára?

Leginkább az EBJL és EBYSL bajnokság, ami segítséget tudott nyújtani. Ezen megmérettetések által megtudtuk, milyen is ismeretlen, más ország csapatai és játékosai ellen játszani. Megtanultuk, hogyan kell kezelni a sok meccset, az azokkal járó hosszú utazásokat, hosszú hétvégéket. A jégen kívüli edzések szerepe nagymértékben növelte az erőnlétemet, amire óriási szükség van az osztrák ligában. Emellett még fontos szerepet játszott a csapattársaim segítsége és támogatása.

Milyen érzés az Akadémiáról bekerülni az ICE csapatban?

Fehérváriként szerintem ez egy óriási eredmény és megtiszteltetés. Mint minden kisebb Akadémistának, nekem is álmom volt, hogy egyszer itt játszhassak.

Mit tanácsolnál a mostani utánpótlás játékosainknak, akiknek esetleg már Te vagy a példaképe?

Legyenek bátrak és kitartóak, mert a befektetett munka mindig megtérül.