Andrej Brodnik: „Jó úton haladunk”

  • 2020.08.25. 08:30
  • Fehérvárav19

Serdülő korosztályunk idén új edzői stábbal kezdte meg a munkát, a csapatok mögött álló hetekről és a következő szezonról Andrej Brodnik vezetőedzővel beszélgettünk.

Serdülő korosztályunk edzői stábja megújult a 2020/2021-es idényre, az A csapatot a következő szezonban Andrej Brodnik irányítja, segítője Pillók Martin, a B együttes kispadján pedig Nagy András áll majd. Az U16-osok, ahogy az akadémia többi korcsoportja, július elején kezdte a közös jeges felkészülést, ennek kapcsán a szlovén szakembert kérdeztük.
 
Hogy telt az elmúlt két hónap a serdülő korosztályban?
Az első hetek nagyon jók voltak, korábban kezdtünk, már júliusban jégre mehettünk. Természetesen az volt az első feladatunk, hogy megismerjük a játékosokat és a csapatot. Martinnal és a gárdával jó kis egységet alkotunk, a srácoknak pár dolog új volt, hiszen új edzői stábbal dolgoznak, de úgy látom, jó úton haladnak. Igyekeznek eleget tenni minden kérésünknek és azt mondhatom, örülök annak, amit eddig láttam. Nagyon sokat edzünk szárazon és jégen is, tudjuk, hogy ez nehéz időszak a gyerekeknek, azonban azzal is tisztában vagyunk, hogy ha most keményen dolgoznak, annak a szezonban meglesz a gyümölcse. Még a közös utunk elején tartunk, lépkedünk előre, én pedig pozitívan tekintek az előttünk álló idényre.

Mire helyezik a hangsúlyt ebben a korosztályban az edzéseken?
A legfontosabb dolog ebben a korban az egyéni képességek fejlesztése, erre helyezzük a hangsúlyt. Ennek kell a középpontban lenni, a következő lépcsőfokra próbáljuk a srácokat felkészíteni, hogy majd minél könnyebben magasabb szintre léphessenek. Ezen kívül a csapatjáték, a rendszer megértése is fontos, viszont ennek az az alapja, hogy ne legyen gond a játékosoknál egyénileg, sem technikai, sem taktikai szinten.

Játszottak már mérkőzést az előszezonban, hogyan alakul a felkészülési program a továbbiakban? Milyen a csapat?
Jelenleg nem játszhatunk felkészülési mérkőzést, minden meccset töröltünk, hogy mindenki egészséges maradhasson, most ez a legfontosabb. Az akadémia U18-as csapatával fogunk majd játszani, most ez tűnik a legjobb megoldásnak. Összességében úgy gondolom, minden rendben van, mindenki jól dolgozik, kicsit máshogy alakulnak a körülmények, mint amit elterveztünk, de alkalmazkodunk és haladunk tovább. Rengeteget edzünk, ez látható, érezhető, ám a kemény munka előbb vagy utóbb kifizetődik, ez biztos. Már kialakítottuk az A és B csapat keretét, várjuk a szezont.

Mik a várakozásai a 2020/2021-es szezonnal kapcsolatban?  
Két sorozatban indulunk idén, a magyar bajnokságban és az osztrák tornán is, bár utóbbi -várakozásaim szerint- valószínűleg novemberben fog beindulni. A külföldi versenysorozatban sok csapat és játékos van, több országból, így a jelenlegi helyzetben egyelőre nem tudunk biztosat. Bízom benne, hogy minden időben elkezdődik. Mi készülünk, a korosztályban mindenki egészséges, minden nap mérjük a srácok testhőmérsékletet. Dolgozunk és várjuk, hogy végre élesben is jégre léphessünk. Kedvelem a fiúkat, sokat viccelődnek, hiszen tinédzserek, de pontosan tudják, hogy mikor van a munka ideje.