Az U10-es korosztály októberi hónapjának értékelése

  • 2022.10.25. 12:02
  • Fehérvárav19

Az U10-es korosztály számára októberben nem volt hiány tornákban, hiszen szinte mindegyik hétre jutott egy valamelyik csapatnak.

Rögtön október 1-jén a kék csapattal a Vasashoz utazott a csapat egy négy csapatos tornára, ahol a házigazda Vasas mellett a KMH és a Szeged csapataival mérkőztek meg a játékosok. Az U10-es kék csapatnak ez volt az első tornája az idei szezonban. Varga Balázs, vezetőedző az alábbiak szerint értékelte a csapat teljesítményét: "Összességében jó tornát zártunk, sok olyan megoldást láttam, amit edzéseken tanultunk és gyakoroltunk. Természetesen voltak hibák is, hiszen egyrészt a szezon elején járunk, másrészt gyerekekről beszélünk. Azonban azért vagyunk itt, hogy ezeket a hibákat javítsuk, és folyamatosan fejlődjünk."

Október 15-én a sárga csapat utazott Veszprémbe tornára, ahol a Veszprém, az Ajka és a Kaposvár csapataival mérkőztek meg. Veszprémben a játékosok kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és rengeteg gólt szereztek mindegyik mérkőzésen. A következő héten október 22-én a piros csapat Dunaújvárosba utazott, míg a kék csapat Érden mérkőzött meg három másik csapattal. A piros csapat rendkívül ügyesen játszott. A kékek kissé álmosan kezdték a tornát, de mérkőzésről mérkőzésre folyamatosan látszott a fejlődés, és ez az eredményekben is megmutatkozott.

Az edzéseken ebben az időszakban a lövésre, a passzolásra helyezték az edzők a legnagyobb hangsúlyt. Ezenfelül a gyerekekkel folyamatosan dolgoztak a technikán is. A cél az, hogy az edzések mellett minél több tornán tudjon a csapat részt venni azért, hogy a gyerekek mérkőzés szituációban is kipróbálhassák magukat. Az idősebb játékosok az U10 mellett folyamatosan kapnak lehetőséget az U12-es edzéseken is, valamint az ügyesebbek a mérkőzéseken is részt vehetnek.