Az U12-es korosztály számára megkezdődtek a bajnoki mérkőzések

  • 2022.09.30. 12:53
  • Fehérvárav19

A szeptemberi hónapban az edzéseket a bajnoki mérkőzésekre való felkészülés jellemezte. Ezenkívül a gyerekek felméréseken is részt vettek, ahol az eredmények széles skálán mozogtak. Így hosszú távon reális cél lehet, hogy a játékosok teljesítményét növelje az edzői stáb, és közelebb hozza őket egymáshoz. 

Szeptember elején a bajnokságra való felkészülés jegyében az U12 Kék csapat két edzőmérkőzést játszott az U14 B csapattal, és ezzel is plusz mérkőzés tapasztalatot nyerhettek a játékosok. 

A Kék csapat számára a bajnokság szeptember 11-én kezdődött meg, ahol az első mérkőzésen Győrt fogadta a csapat hazai pályán. Szeptemberben ezenkívül még két bajnoki mérkőzést játszottak kék játékosok, Újpesttel idegenben, a Vasassal pedig itthon mérkőztek meg. 

A Sárga csapatnak is ezzel egy időben kezdődött meg a bajnokság. Ők hazai pályán az első mérkőzésen az OHA csapatát fogadták, majd a következő mérkőzést Zalaegerszeg ellen hazai pályán, Szombathely ellen idegenben vívták meg. Sofron Ádám, edző az így értékelte a lejátszott mérkőzéseket: "Mivel szezon eleji mérkőzésekről beszélünk előfordultak hibák a játékban, de ezekből tanulva és az edzéseken ezeket javítva, mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt tudunk nyújtani."

A piros csapat torna rendszerben vesz részt a bajnokságban, négy csapatos csoportokban, ahol minden tornán három csapat szerepel és egy pihen. A korosztály ezen csapatában elsődlegesen az első éves U12-es játékosok szerepelnek, akik egyre jobban beletanulnak a nagypályás jégkorongba. Az első tornája a csapatnak hazai pályán került megrendezésre szeptember 18-án a Győr B és a Lizards csapata ellen.

 

Az utolsó éves U10-es játékosok fejlődését elősegítve, heti rendszereséggel részt vesznek az U12-es korosztály edzésein, valamint vannak játékosok, akik mérkőzéseken is csatlakoznak a csapathoz.

A következő mérkőzések a következőképpen alakulnak:

- a kék csapat október 2-án az Ajka csapatát fogadja

- a sárga csapat október 9-én Veszprém ellen játszik

- a piros csapat október 2-án játssza a következő hazai tornáját a Jászberény és a Lizards csapatai ellen.