Barabás Miklós: „Jó látni, ahogy beérik a befektetett munka”

  • 2019.01.15. 18:00
  • Fehérvárav19

Minicsapataink elmúlt hónapjáról és az előttük álló időszakról Barabás Miklós beszélt.

Decemberben nagy volt a mozgás minicsapataink életében, hiszen idén tizenkettedik alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban a Santa Claus Cup elnevezésű nemzetközi jégkorong utánpótlás tornát, amelyre most is rengeteg résztvevő nevezett az U10-es korosztályban. Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia három hétvégén három csapattal képviseltette magát a nívós rendezvényen. Barabás Miklós vezetőedző így értékelte a tornát: "Kicsit más a lebonyolítás, mint a MJSZ által rendezett tornákon, ennek ellenére úgy gondolom, mindegyik hétvégén jól teljesítettünk nemzetközi viszonylatban. Jó volt látni, hogy jobb bajnokságokból érkező csapatok ellen is fel tudjuk venni a versenyt, ez büszkévé teheti mind a szülőket, mind az edzőket, mind magukat a játékosokat.”
Nincs megállás továbbra sem az U10-eseknél, hiszen a következő hétvégén, mégpedig január 20-án, szombaton az MJSZ idén is megrendezi a Magyar Jégkorong Napját. Délelőtt 10 órakor az U8-as és U10-es csapatok veszik birtokba a jeget, a két korosztály számára összesen 16 pályát alakítanak ki, tehát százak játszanak majd egyszerre a Vajdahunyad vára tövében. „A Városligeti tornára az U8-cal együtt összesen csapattal utazunk, ahogy minden évben, most is nagy élmény lesz a gyerekek számára ez a rendezvény.” -kezdte Barabás Miklós az előttük álló időszak ismertetését. „Ezután B tornára megyünk Ajkára, ide két csapattal jelentkeztünk. Valószínűleg a C csoportból is viszünk majd játékosokat, hogy edződjenek magasabb szinten is. Február 2-án a KMH-hoz utazunk, ahova egy A csapattal megyünk majd. Ennek a tornának a különlegessége az lesz, hogy az öt az öt elleni játékot fogjuk gyakorolni, hiszen ez a tervezett új felállás ebben a korosztályban. Játszottunk már így a MAC ellen, kicsit még szokni kell a srácoknak, de úgy gondolom, idővel sokkal színvonalasabbá tehetjük a tornákat ezekkel a változtatásokkal.” -fejezte be a szakember az ismertetőt. Barabás Miklós azt is elmondta, hogyan értékeli az eddigi munkát: „A mini korosztály munkájának egyik gyümölcse, hogy az U12B-ben játéklehetőséget kapnak azok a gyerekek, akik megérdemlik. A hétvégi KMH elleni meccsen egy sor játékosunk lépett jégre és meg is állták a helyüket. Úgy gondolom, az a cél, hogy mindenki minél több helyen kipróbálhassa magát.”