Barabás Miklós: „Szívvel-lélekkel, tisztességesen játszottak”

  • 2019.10.31. 14:00
  • Fehérvárav19

Mini korosztályunk legutóbbi tornáiról és az előttük álló megmérettetésekről Barabás Miklós vezetőedzővel beszélgettünk.

Az elmúlt hétvégén mini korosztályunk két helyszínen is szerepelt, Székesfehérváron Euro Mini Hockey League tornát rendeztek, Barabás Miklós elsőként erről a megmérettetésről beszélt: „Két szlovák, egy osztrák és öt magyar csapat szerepelt a hazai rendezésű tornán. Ebben a bajnokságban megmaradt a három a három elleni játék és az eredményt is számolják. Összesen hat mérkőzést játszottunk három csapat ellen. A játék képe alapján nem voltam megelégedve a srácokkal, kicsit kényelmesen vették a feladatot. Ennek hangot is adtam az öltözőben a harmadik meccs után, meg is lett az eredménye, hiszen a negyedik mérkőzésen már úgy játszottak, ahogy elvártam tőlük. Ennek ellenére elmondtam nekik, hogy aki nem úgy edz vagy nem olyan teljesítményt mutat, amit szeretnénk, a következő nemzetközi tornán nem fog lehetőséget kapni. Ezzel a szülők is tisztában vannak és teljes mértékben egyetértenek. A gyerekeknek motiváltan kell szerepelniük ezeken a nemzetközi megmérettetéseken, mert ezzel képviselik az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiát.”

A hazai EMHL-torna galériája:

Kék csapatunk másik fele Dunaújvárosba utazott szombaton, ahol a hiányzók miatt vegyes összeállításban szerepeltek a kicsik, a vezetőedző pedig elégedett volt a jégen látottakkal: „A betegségek miatt olyan játékosok kaptak lehetőséget, akik eddig sárga vagy piros csapatban szerepeltek. Most bebizonyították azt, hogy szívvel-lélekkel, jó játékkal, tisztességesen, példaértékű hozzáállással is lehet játszani és olyan játékot mutattak, ami bizakodásra ad okot. Ebben is látszik, hogy a tehetség nem minden, hanem a befektetett munka is nagyon sokat számít. Mivel kevesen voltunk, lehetőséget adtunk két szuperminis játékosnak is, akik megállták a helyüket egy korosztállyal feljebb, nagyon büszkék voltunk rájuk, odatették magukat. A szokásosnál fiatalabb csapattal mentünk, de mindenki helyt állt.”

Mini csapatunk ismét nemzetközi megmérettetés előtt áll, ám ezúttal külföldön szerepelnek. Barabás Miklós erről is szót ejtett: „Az EMHL-sorozat következő állomás Bécs, ahol egy osztrák és egy cseh együttessel fogunk játszani összesen négy mérkőzést. Ennek a bajnokságnak a pikantériája az, hogy olyan csapatokkkal játszhatunk, akikkel még soha nem találkoztunk, így nem is tudjuk, mire számíthatunk. Nehéz a gyerekeket átállítani egyik napról a másikra a két bajnokság közti különbségekre, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legkönnyebb legyen számukra. Változatos kerettel szerepelünk a nemzetközi bajnokságban, a csapat fele más játékosokból áll majd, mint a hazai tornán. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy hogyan állják meg a helyüket, reméljük, olyan játékot fognak mutatni amiből láthatjuk, hogy jó irányba haladunk.”