Csaknem százan csatlakoztak a városházi felolvasáshoz

  • 2020.06.04. 20:02
  • okkfehervar.hu

A nemzet történelmi fővárosaként, rangjához méltóan emlékezett Székesfehérvár városa, Önkormányzata és közössége a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára. Csaknem százan, mentek el Városháza Dísztermébe, hogy csatlakozzanak az elcsatolt települések neveit felsoroló, egész napos felolvasáshoz. A kezdeményezés, melyben az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a Fehérvári Titánok játékosai is részt vettek, jelképesen 16:30 órakor, az aláírás időpontjában zárult.

Az Országzászló téri emlékmű reggeli megkoszorúzása után, nem sokkal 9 óra előtt kezdődött el az az egyedülálló kezdeményezés, melynek során az anyaországtól elcsatolt falvak, városok neveit olvasták fel a Városháza Dísztermében. Nemzeti veszteségünk mértékét, súlyát jelzi, hogy a jegyzék 108 oldalon szerepeltette az elszakított településeket.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott az önkormányzati képviselőknek, hogy pártállástól függetlenül részt vettek a reggeli koszorúzáson. Ugyancsak megköszönte, hogy az egyházat, a honvédséget és a civil szervezeteket képviselők is eljöttek a néma főhajtásra. Hangsúlyozta, Székesfehérvár az első városok között volt, amelyek Országzászlót avattak, és utcaneveinek egy részét az elcsatolt falvakról, városokról nevezte el. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a méltó emlékezés és emlékeztetés jegyében csatlakoztak a programhoz.

A felolvasást dr. Cser-Palkovics András kezdte, majd dr. Bóka Viktor, Székesfehérvár jegyzője, a város alpolgármesterei és önkormányzati képviselői folytatták. Az olvasók sorában ott voltak az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia utánpótlás-csapatának tagjai, a Fehérvári Versünnep és a Szóval győzni tehetségkutatókra nevezett fiatalok, a nyugdíjas szervezetek, több városi intézmény és cég képviselői, középiskolás diákok és számos civil emlékező. A felolvasás jelképesen 16.30 órakor, a trianoni békediktátum aláírásának időpontjában, csendes emlékezéssel zárult. Ebben az időpontban Kárpát-medence szerte több ezer helyen, köztük Fehérváron is megkondultak a harangok, emlékeztetve a magyar nemzetet ért közös, múlhatatlan veszteségekre, és a magyarság összetartásának, összetartozásának fontosságára.

Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a Fehérvári Titánok játékosai is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Íme, néhány fotó az eseményről: