Cser-Palkovics András: Az akadémia célja, hogy EMBEREKET neveljen

- Amit ma ünnepelünk, s amire ma emlékezünk, az mind-mind a gyerekekért van – mutatott körbe városunk első embere, hiszen a székeken nem csak a krakkói hősök, hanem az akadémia valamennyi korosztálya, számos, mindössze hétéves gyermek is helyet foglalt. – Amikor Ocskay Gáborban megfogalmazódott a gondolat, hogy az utánpótlás-nevelést még magasabb szintre emeljük, akkor a cél is világos volt: az akadémiának EMBEREKET kell nevelnie. Az első öt év távlatából azt mondhatjuk, hogy látva a folyamatokat és az eredményeket, még többet is kaptunk annál, mint amire számítottunk. Ez persze komoly állami támogatás nélkül nem sikerülhetett volna, a TAO-nak fontos szerepe van. Akárcsak a Magyar Jégkorong Szövetségnek, amely kiemelten kezelte törekvéseinket, s felismerte, hogy a magyar hoki nem léphet tovább a következő szintre, ha nem teszünk meg mindent az utánpótlásért. A TAO fennmaradása tehát kulcsfontosságú, márpedig a magyar utánpótlás sportnak fejlődnie kell. Külön köszönet illeti a szülőket is, akik az egyik, ha nem a legdrágább sportágat választották a gyermekeiknek, de ahhoz, hogy a jégkorong ma megfizethető Székesfehérváron, ahhoz az állami segítség mellett a szponzorok, no és természetesen a szülői alázat is kellett – zárta gondolatait a polgármester.

Ocskay Gábor könnyekig meghatódott az előtte felszólalókon, az öt esztendő sikerein, a legkisebbektől egészen a felnőtt-válogatott A-csoportos feljutásának bravúrjáig. A kezdetekre így emlékezett vissza a hokipápa.

- Régi vetélytársamat, Kercsó Árpádot kerestem meg 2010 márciusában (március 29-én, szólt közbe az első sorban ülő Kercsó, mire Ocskay megjegyezte: Árpi is egy élő lexikon) azzal, hogy próbáljunk meg egy olyan úton elindulni közösen, ami a magyar jégkorong fejlődéséhez vezet. Kérdeztem tőle, mennyi gondolkodási időt kér, majd egymás kezébe csaptunk – tizenöt másodperc múlva… Mert sportberkekben egy kézfogás mindenek felett áll. Áprilisban már a jégen edzettek olyan gyerekek, akik ma itt ülnek a teremben. Nem akarok hosszan elidőzni a múltban, de eszembe jutott, hogy 1977 őszén bizonyos Kóger István is elkezdett itt jégkorongozni, s az, hogy most itt ül az asztalnál egy másik Kóger, aki kivívta az A-csoportos feljutást, az ennek a sportágnak a csodája – fejezte be elcsukló hangon Ocskay Gábor.

Akadémiánk arca, Palkovics Krisztián szintén visszatekintett a múltra.

- Emlékszem, amikor a Volán-telepen azt kérdezték tőlünk Gáborral, hogy minek játszunk, milyen sportág ez, senki sem ismeri és különben is, Magyarországon a jégkorongban nem lehet eljutni sehová. Arra is, amikor a húszfős csapatunkból a kilencven százalék abbahagyta és a hoki helyett a tanulást választotta – ketten maradtunk Ocskay Gáborral. Akkor még ki mert volna A-csoportra gondolni?! Szapporó nagy csodát tett, mert az a siker is kellett a TAO bevezetéséhez, hogy lássák, nem kidobott pénz a támogatás – magyarázta a fehérvári közönség korábbi kedvenc jégkorongozója.

 

Andics Gábor