Döntőben a juniorok

  • 2019.03.26. 10:00
  • Fehérvárav19
Juniorcsapatunk legutóbbi mérkőzéseit Andrej Brodnik vezetőedző értékelte, cikkünkben pedig megtekinthető a találkozók összefoglalója is.

Juniorcsapatunk az elődöntő második mérkőzésére Bécsbe utazott, ahol bár vezettek, végül osztrák ellenfelük bizonyult jobbnak. Andrej Brodnik vezetőedző a következőket mondta el a találkozót követően: „Az első és a második harmadban jól játszottunk, de negyven perc után kiengedtük a kezünkből az irányítást. Szerencsénk sem volt, nem tudtuk befejezni a helyzeteinket és elvesztettük a fókuszt. A harmadik játékrészben nem dolgoztunk a győzelemért. Ezen a mérkőzésen a Bécs megérdemelte a győzelmet, sokkal több erőfeszítést mutattak, mint mi. Igazán nagy egyéni hibákat vétettünk, amiket nem engedhetünk meg magunknak a rájátszás ezen szakaszában.”

Végeredmény: Vienna Capitals Silver – Fehérvár AV19 6-3 (0-1, 2-2, 4-0)
Összeállítások:
Vienna Capitals Silver: Wraneschitz (Lichtenecker) – Preiser, Luggin, Maurer, Antal, Pohl, Steibl, Mosaad, Rohm, Kurochkin, Artner, Camondo, Posch, Hofer, Piff, Pallierer, Bayer, Maxa, Wolf, Böhm, Müller
Fehérvár AV19: Horváth D. (Adorján) – Kiss R., Kovács, Halasi, Szabó B., Madácsi, Vas, Németh Á., Horváth M., Ilic, Almási, Péter, Vizi Á., Császár, Sándor, Buzás, Kiss P., Mihály, Csölle
Gólszerzők: Artner, Kurochkin (2), Maxa, Maurer, Antal illetve Halasi, Almási, Császár

Az elődöntő harmadik mérkőzésére a Bécs érkezett az Ij. Ocskay Gábor Jégcsarnokba, ahol juniorcsapatunk egygólos győzelmet aratott és bejutott a döntőbe. A vezetőedző a következőket mondta el az összecsapás után: „Ez a meccs élet-halál kérdése volt, hiszen a döntőbe jutás múlt rajta. Egy két győzelemig tartó párharc mindig nehéz. Jól kezdtünk, úgy gondolom, megmutattuk, hogy jó hozzáállással meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Kicsit rövidebb volt a padunk, mint az ellenfélnek, ők pedig nagy tempóval, keményen játszottak végig a három harmad alatt. Közelebb kerültek hozzánk a harmadik játékrészben, de jól reagáltunk és küzdöttünk, így meg tudtuk tartani az eredményt.”

A Bécs elleni hazai mérkőzés összefoglalója:

Végeredmény: Fehérvár AV19 – Vienna Capitals Silver 3-2 (1-0, 2-0, 0-2)
Összeállítások:
Fehérvár AV19: Horváth D. (Szeles) – Kiss R., Kovács, Halasi, Szabó B., Rajz, Madácsi, Vas, Németh Á., Szabó Cs., Almási, Péter, Vizi Á., Császár, Sándor, Buzás, Kiss P., Mihály, Csölle
Vienna Capitals Silver: Wraneschitz (Lichtenecker) – Preiser, Luggin, Maurer, Antal, Pohl, Steibl, Mosaad, Müller L., Rohm, Kurochkin, Artner, Camondo, Posch, Hofer, Piff, Pallierer, Bayer, Maxa, Böhm, Müller F.
Gólszerzők: Kiss P. (2), Vizi Á. illetve Maxa, Antal

Juniorcsapatunk az osztrák bajnokság mellett versenyben van a magyar bajnoki címért is, az elmúlt héten kezdődött a döntő, ahol a MAC Budapest az ellenfél, a három győzelemig tartó párharc állása pedig 2-0 a Fehérvár AV19 javára. U20-asaink hazai pályán kezdték a döntőt, Andrej Brodnik vezetőedző a következőket mondta el a találkozó után: „Nehéz, hogy nekünk nem csak egy bajnokságra kell koncentrálnunk, mint az ellenfelünknek, így nehéz mérkőzéseket játszottunk. Érdekes egyszerre két döntőben szerepelni, de ezért természetesen örülünk, hogy eljutottunk idáig. A hazai mérkőzés egyből a Bécs elleni összecsapás után jött. Az első harmad végén három góllal vezettünk, túl magabiztosak lettünk és kiengedtük az előnyt a kezünkből. 3-0-ás vezetés a jégkorongban mindig furfangos dolog, túlságosan elbízhatja magát tőle egy csapat, az ellenfél pedig könnyen visszajöhet belőle egy kis szerencsével. Kicsit bonyolult volt így a harmadik harmad, de próbáltunk mindet megtenni a győzelemért a harmadik harmadban, és szerencsére nyertünk. A döntőben nem kell túl sokat filozofálni, egy győzelem az győzelem, teljesen mindegy, mekkora a különbség a két csapat között a meccs végén az eredményjelzőn.”

Végeredmény: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia – MAC Budapest 5-4 (3-0, 1-3, 1-1)
Összeállítások:
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia: Horváth D. (Adorján) – Kiss R., Kovács, Halasi, Szabó B., Madácsi, Vas, Németh Á., Almási, Péter, Vizi, Császár, Sándor, Buzás, KissP., Mihály
MAC Budapest: Nagy (Farkas) – Kedves, Tóth, Bugár, Ferencz, Szigeti, Majoross, Rae, Lőczi, Seregély, Ritter, Galántai, Fejes, Druja, Bogesic, Dóczi, Csicsák, Kreisz, Kudor, Grkovic
Gólszerzők: Sándor (2), Almási, Péter, KissP. illetve Majoross (2), Szigeti, Kreisz

A MAC Budapest elleni döntő első mérkőzésének összefoglalója:

 

Vasárnap a döntő második mérkőzésére utaztak a juniorok a MAC Budapest otthonába. A szakember így nyilatkozott a találkozót követően: „Kicsit nehezen kezdtünk, talán amiatt, hogy nagyon feszített a tempó a bajnokság végéhez közeledve. Büszke vagyok a srácokra, pedig akadtak gondjaink a mérkőzés folyamán, de ez benne van. Igazán nagy győzelem volt ez, az első harmadban a kapusunk nagyon jól védett, sokat köszönhetünk neki. Kemény volt, nagy elvárásokat támasztottunk magunkkal szemben, de sikerült és várjuk a harmadik találkozót.”

Végeredmény: MAC Budapest – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia 2-3 (1-1, 0-1, 1-1)
Összeállítások:
MAC Budapest: Nagy (Farkas) – Kedves, Fejes, Bugár, Szigeti, Tóth, Ferencz, Majoross, Rae, Lőczi, Seregély, Ritter, Grkovic, Galántai, Kreisz, Druja, Bogesic, Dóczi, Csicsák, Kudor
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia: Szeles (Horváth D.) – Kiss R., Kovács, Halasi, Szabó B., Rajz, Madácsi, Vas, Németh Á., Almási, Péter, Vizi, Császár, Sándor, Buzás, KissP., Mihály
Gólszerzők: Csicsák, Szigeti illetve Buzás, Madácsi, Mihály

A MAC Budapest elleni döntő második mérkőzésének összefoglalója: