Döntőben a serdülők

  • 2019.03.22. 10:00
  • Fehérvárav19

Az elődöntő mérkőzéseit Ondrejcik Rastislav vezetőedző értékelte, cikkünkben pedig megtekinthető a hazai mérkőzés összefoglalója és galériája is.

Serdülő A csapatunk két mérkőzésen döntötte el a finálébe jutást, a MAC Budapest együttese ellen hazai pályán és idegenben is jobbnak bizonyultak az elődöntőben. A fővárosi gárda elleni mérkőzéseket Ondrejcik Rastislav vezetőedző értékelte: „Úgy gondolom, jól játszottunk, végig vezettünk, ha az ellenfél közel jött hozzánk, mindig tudtunk válaszolni, ez fontos volt. Két azonos erősségű csapat mérte össze tudását, az idegenbeli mérkőzésen a harmadik gól nagyon fontos volt, mivel a második harmad legvégén szereztük és ezzel vettük át újra a vezetést. Ezzel nagy lökést kaptunk a harmadik játékrészre. Mindenki, aki pályára lépett, odatette magát, nagyon figyeltek, keményen dolgoztak, csapatként és egytől egyig mindenki jól teljesített. Úgy érzem, az öltözőben is látszik, hogy egyben van a brigád, nagyon fontos, hogy ez a továbbiakban is kitartson. Ez a társaság olyan, mint egy család. Egymásért küzdenek, dolgoznak, minden edzésen kiadják magukból a maximumot és komolyan veszik a feladatokat. Az utolsó két hónapban lehet látni a mérkőzéseken az elemeket, amiket az edzéseken gyakoroltunk egész szezonban, így beérett a munka. Hogy egy példát említsek, a védők sokkal magabiztosabban hozzák ki a korongot a harmadunkból, sokszor elég hozzá csupán egy embernek beleérni. Úgy gondolom, elégedettek lehetünk ez elődöntőben nyújtott teljesítménnyel.”

Végeredmény: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia A – MAC Budapest A 6-3 (1-0, 3-2, 2-1)
Összeállítások:
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia: Csibi (Hegedüs) – Farkas, Kaibás, Horváth B., Dézsi, Jábor, Kiss, Deák, Szabó P., Bajkó, Ambrus, Fodor, Keceli-Mészáros, Fekete, Salamon, Molnár, Alapi
MAC Budapest A: Oláh (Gottwald) – Kreisz, Jécsai, Szabó, Tóth, Kurián, Kárpáti, Romits, Ádám, Horváth, Nádor, Fülöp, Harmati, Morvay, Seregély, Weidemann, Polgár, Nyergesi
Gólszerzők: Ambrus (3), Fodor, Fekete, Keceli-Mészáros illetve Romits, Morvay, Ádám

A MAC Budapest elleni hazai elődöntő-mérkőzés összefoglalója:

Végeredmény: MAC Budapest A – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia A 3-7 (0-1, 2-2, 1-4)
Összeállítások:
MAC Budapest A: Oláh (Gottwald) – Kreisz, Jécsai, Szabó, Tóth, Kurián, Kárpáti, Romits, Ádám, Horváth, Nádor, Dindic, Fülöp, Harmati, Morvay, Seregély, Weidemann, Polgár, Nyergesi
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia A: Hegedüs (Csibi) – Farkas, Kaibás, Horváth B., Dézsi, Jábor, Kiss, Deák, Szabó P., Bajkó, Ambrus, Fodor, Hamrák, Keceli-Mészáros, Fekete, Salamon, Molnár, Alapi
Gólszerzők: Nyergesi (2), Wedemann illetve Horváth B. (2), Hamrák, Ambrus, Fekete (2), Jábor

A MAC Budapest elleni hazai mérkőzés galériája: 

Serdülő csapatunk ellenfele még kérdéses a döntőben, hiszen az elődöntőben a Miskolc és az UTE párharca 1-1-re áll, így csak hétvégén derül ki, hogy kivel mérkőznek meg az aranyéremért Ondrejcik Rastislav tanítványai. A szakember a döntővel kapcsolatban is elmondta meglátásait: „Mindegy, hogy ki lesz az ellenfelünk, ez a négy csapat, akik idáig eljutottak, mind erősek. Várjuk türelmesen, hogy kivel vívjuk majd a döntőt, alapoztunk a hét elején, korcsolyás edzéseket tartottunk. Fontos az időzítés ebben is, ugyanúgy, ahogy a mérkőzéseken. Mindig kihangsúlyozom a srácoknak, hogy mennyire fontos a megfelelő pihenés és táplálkozás, erre most is figyelniük kell. Új dolgokat nem tanulunk, jó formában, jó fizikai állapotban szeretnénk jégre lépni a bajnokság végén.”