Egy pont a Debrecentől

  • 2019.01.16. 18:00
  • Fehérvárav19

Ifjúsági csapatunk hosszabbításban szenvedett vereséget a Master Round második körében a Debrecen együttesétől. Nagy András vezetőedző értékelte a találkozót, a cikkben pedig megtekinthető a mérkőzés összefoglalója és galériája. 

Nem indult jól a Master Round ifjúsági csapatunk számára, hiszen eddig mindkét mérkőzésüket elveszítették a középszakaszban. Legyőzték a MAC Budapestet az alapszakasz utolsó mérkőzésén, másnap viszont vereséget szenvedtek a budapesti együttes otthonában. A múlt héten a Debrecen látogatott Székesfehérvárra, ahol hosszabbításban ugyan, de jobbnak bizonyultak U18-asainknál. Nagy András vezetőedző így nyilatkozott a találkozó után: „Az első húsz percben gyakorlatilag egy kapura játszottunk, a statisztika is mutatja, hiszen 15:4 volt a kapuralövési arány a javunkra. Ehhez képest csak két gólt tudtunk lőni, bár hozzá kell tennem, egy nagyon jó képességű orosz hálóőr védi a Debrecen kapuját. Az elején, amíg mindenki tiszta fejjel tudott gondolkodni, azt hozták, amit kértünk. A második harmadban kaptunk egy csomó kiállítást, és magunkra engedtük az ellenfelet. Gól nem esett, de lehetett érezni, hogy nem adják magukat könnyen. A kapusunk a második harmad végéig nagyon jól védett.  A harmadik játékrészben nagyon sokat egyénieskedtünk, védelmi hibákat követtünk el. Lőttünk ugyan még egy gólt és ismét kettőre növeltük a különbséget, hullámvölgybe kerültünk. A hátvédeink elengedték az ellenfelet, így csökkent egyre az előnyünk. Aztán a mérkőzés végén sajnos megint egy buta kiállítás miatt kaptunk egyet, így kiegyenlített a Debrecen, innen pedig már nem volt visszaút. A hosszabbításban, úgy éreztem, nem fogtuk fel, hogy ez már a Master Round és nem evickélhetünk a langyos vízben, mert az itt nem elég. Mindenképp ki fogom szedni ebből a gödörből a srácokat, ha kell, akkor erővel, büntetéssel. Aki akar játszani, az fog, aki pedig nem teszi oda magát, nem kap lehetőséget. Itt már nem az a lényeg, hogy mindenkinek játszani kell, hanem azok fognak pályára lépni, akik mind munkában, mind hozzáállásban megérdemlik azt."

A  Debrecen elleni mérkőzés összefoglalója: 

 
Végeredmény: Fehérvár AV19 – Debreceni Hoki Klub 3-4 h.u. (2-0, 0-0, 1-3, 0-1)
Összeállítások:
Fehérvár AV19: Pesti (Usnik) – Németh K., Szakács, Roczanov, Kovács, Galusnyák, Jábor, Farkas, Szabó Cs., Dobmayer, Ilic, Ambrus Cs., Gál, Fodor, Fekete, Lánczos, Parragi, Csibi, Csölle
Debreceni Hoki Klub: Belomoev (Gönczi) – Ellerbrock, Sándor, Révész, Erményi, antal, Kókai, Borbát, Smirnov, Sándor, Szabó, Spakovszky, Diószegi-Szabó, Ivanov, Tuza, Bartók
Gólszerzők: Csölle, Fekete, Parragi illetve Spakovszky (2), Borbát, Bartók

A Debrecen elleni találkozó galériája: