Együttműködési megállapodás a Tóvárosi Általános Iskolával

  • 2018.12.14. 17:00
  • szekesfehervar.hu
Együttműködési megállapodást kötött a Tóvárosi Általános Iskola, a Fehérvár 19 Jégkorong Akadémia Alapítvány és a Székesfehérvári Tankerületi Központ. A szerződés értelmében az iskola és az akadémia kapcsolatát szorosabbra fűzik a jövőben. Az ünnepélyes, háromoldalú szerződés aláírásán Baloghné Szűcs Klára, a Székesfehérvári Tankerületi Központ szakmai igazgató-helyettese, Fekti István, az akadémia sportigazgatója és Schnee Zoltánné, a Tóvárosi Általános Iskola igazgatója vett részt.

Székesfehérváron nagy hagyománya van az élsportnak, a diáksportnak és a tömegsportnak. A sportegyesületekben sok gyermek jó színvonalon sportolhat, a fiatalokkal általános iskolás korban kell megismertetni az egyes sportágak alapjait, hogy minél többet mozogjanak nap mint nap, tagjai lehessenek egy jó közösségnek, fegyelmet, kitartást tanuljanak, megértsék a kudarc és a siker élményét is, és barátságot kössenek egymással.

Ezen gondolatok nyomán neveli a Tóvárosi Általános Iskola is diákjait. Ahogy Schnee Zoltánné igazgató elmondta, filozófiájuk az élethosszig tartó sportolásra való nevelés, ezért volt fontos az iskola számára, hogy szorosabbra fűzzék kapcsolatukat az országosan elismert székesfehérvári jégkorong akadémiával. „Meggyőződésünk, hogy a város legnagyobb sporttagozatos iskolájának és egy hatalmas bázissal rendelkező akadémiának fontos szerepet kell vállalnia Székesfehérvár sportutánpótlás-képzésében.”

A szerződést aláírók között volt Fekti István, az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia sportigazgatója és Baloghné Szűcs Klára, a Székesfehérvári Tankerületi Központ szakmai igazgató-helyettese is, akik elmondták: a megállapodásnak köszönhetően a gyerekek olyan minőségi szakmai munkát tudnak majd végezni az iskolában és a sportban is, ami nélkülözhetetlen lesz Székesfehérváron.

Az ünnepélyes, háromoldalú szerződés-aláíráson fellépett az iskola tanári énekkara, az 5. osztályos tanulók verset mondtak, volt légtorna-bemutató és a Főnix Rock and Roll táncosai is bemutatkoztak.

„Büszke vagyok arra, hogy Székesfehérváron van egy olyan nagy múlttal rendelkező sportos iskola, ahol kiváló pedagógusok, szakemberek segítségével legalább húsz sportágban próbálhatják ki magukat a tanulók a mindennapokban. Fehérvár a magyar jégkorong fővárosa, mely a városban nagy népszerűségnek örvend. Nekünk, mint fenntartónak az a célunk, hogy a gyerekek a köznevelésben eltöltött idejük alatt megtalálják az egészséges felnőtté váláshoz vezető utat. Fontos, hogy az iskola olyan értékeket közvetítsen, ahol a sport, mint az egészséges életmód alapja mindennapos tevékenység legyen. A Fehérvár 19 Jégkorong Akadémia Alapítvány és a Tóvárosi Általános Iskola vezetői felismerték, hogy együtt, összefogva gyümölcsöző körülményeket lehet teremteni.” - hangsúlyozta Baloghné Szűcs Klára, a Székesfehérvári Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese.
„Az együttműködés régebb óta jelen van az iskola és az alapítvány életében, amit ezzel a megállapodással egy magasabb, professzionálisabb szinten folytatunk. Képzésünk célja az alsóbb korosztályokban mindig az általános és sokoldalú képességfejlesztés. Lehetőségünk lesz a 7-10 éves, alsó tagozatos tanulókat - kiváló szakemberek segítségével, iskolai tanórai keretek között - minőségi feltételrendszerhez juttatni. Nagyon bízom benne, hogy ez az együttműködés a kisgyerekeket és a szülőket is megmozgatja.” - emelte ki Fekti István, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia szakmai igazgatója.

„A Tóvárosi Általános Iskola Székesfehérvár 1974 óta működő testnevelés tagozatos intézménye. Az eltelt negyvennégy év folyamán mindig kitartott a sport a mozgás megszerettetése mellett. Az elmúlt évtizedekben a számos élvonalbeli sportolót nevelt ki a városban működő sportegyesületekkel együtt. Gyönyörűen felújított, ezer négyzetméteres tornatermünkben folyamatosan, minden időt kihasználva folyik a munka, irányítva a gyerekeket azon sportok, sportegyesületek felé, amiben tehetségesek.
A Tóvárosi Általános Iskola különös figyelmet fordít a téli sportokra, testnevelőink gyerekek sokaságát ismertették meg a síelés örömeivel. A város adta korcsolyázási lehetőségeket minden télen kihasználjuk, a legtöbb osztály részese a Kori-liget adta örömöknek. Minden tanévben egyre több jégkorongozó, fiú és lány választja az intézményt, ahol olyan tanulmányi munkát végezhet, aminek eredményeként megfelelő középiskolában tanulhat tovább. Célunk, hogy az együtt működés lehetőségeit kihasználva tanulóink, sportolóink számára elérhetővé tegyük azt a tudást és környezetet, mely az egészséges életmód kialakításához és a kívánt versenyeredmények eléréséhez elengedhetetlen.” - fogalmazott ünnepi köszöntőjében Schnee Zoltánné, a Tóvárosi Általános Iskola igazgatója majd a szerződő felek aláírták a megállapodást. Az eseményen részt vett Mészáros Attila, Fehérvár alpolgármestere is.