Elődöntőben az ifik

  • 2021.03.08. 14:30
  • Fehérvárav19

Ifjúsági csapatunk túl van a rájátszás első körén, ahol a Pesterzsébeti Hockey Club együttesével mérkőztek meg. Hazai pályán 6-2-re, idegenben pedig 5-1-re tudtak győzni a mieink, így bejutottak az elődöntőbe, ahol az UTE csapatával néznek szembe.

 

Ondrejcik Rastislav vezetőedző így értékelte a PHC elleni oda-vissza találkozókat: „Minden mérkőzés 0-0-ról kezdődik és a sport az kiszámíthatatlan, így nem bízhattuk el magunkat. Szerencsére hoztuk a jó formánkat, sikerült minőségi hokit játszani. A Pesterzsébetnél sok ügyes srác játszik, ezért is volt lényeges, hogy a legjobb formánkat hozzuk, nem szerettünk volna kellemetlen szituációban találni magunkat. Kicsit nehezebb olyan ellenféllel szemben játszani, aki szervezetten védekezik, nehezebb áttörni a falat, de végül sikerült szép gólokat lőni. Két győzelemmel jutottunk tovább, ez kicsi önbizalmat ad az elődöntőre.”

 

Az U18-as bajnokság elődöntőjében az UTE-val találkoznak az ifik. Ondrejcik Rastislav vezetőedző a következőképp tekint a párharcra: „Az UTE-val rengeteget játszottunk egymás ellen az szezonban, ismerjük az erősségeiket és gyengéiket, a kulcs a gyors, agresszív letámadásban rejlik, azonnal vissza kell szerezni az elvesztett, eladott korongokat. Ügyes, a játékot jól olvasó hátvédekkel bírnak, ha nem zavarjuk meg őket, akkor jól meg tudják játszani a pakkot.”

A PHC elleni hazai találkozó galériája: