Ferencváros elleni összecsapás következik

  • 2018.11.08. 14:00
  • Fehérvárav19

Ifjúsági csapatunk csütörtök este az FTC otthonában lép jégre az EBJL és a magyar bajnokság soron következő mérkőzésén.

U18-asaink előző Ferencváros elleni mérkőzésüket nagyarányú győzelemmel zárták, ám Nagy András vezetőedző ennek ellenére úgy gondolja, nem vehetik félvállról ezt a meccset, hiszen a válogatott szünet miatt több játékosát is nélkülöznie kell a csütörtök esti találkozón. „A válogatott szünet ellenére csütörtökön mérkőzést játszunk, hiszen van egy elmaradt meccsünk, amit most pótolunk be a Ferencváros ellen, mert sajnos a szezon további részében már nem lenne rá lehetőségünk. Tartalékos csapattal utazunk a válogatott játékosok miatt, hiszen összesen kilenc ifi utazott a nemzeti együttesekhez a héten. Egész héten közös edzésekkel készültünk, hogy azok, akik eddig még nem játszottak velünk, fel tudják venni a ritmust és egy kicsit összeszokjanak a többiekkel. Nagy hangsúlyt fektetünk a védelemre, hiszen ez a következő mérkőzésen kulcsfontosságú lesz. Biztos nem lesz könnyű így kiállni, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy elhozzuk a három pontot.”-mondta el várakozásait a szakember az összecsapás előtt.