„FÓKUSZBAN A KORONG NÉLKÜLI JÁTÉK”

  • 2020.11.12. 12:01
  • jegkorongszovetseg.hu

Mayer Péter szövetségi kapitány számolt be az U16-os válogatott múlt heti edzőtáborának tapasztalatairól.

A novemberi nemzetközi szünetben négy napot készült együtt az U16-os válogatott bővebb kerete Óbudán. A korosztályos együttes legutóbb október elején találkozott, akkor két napig, most viszont több idő volt a felkészülésre. A résztvevők névsora nagyjából megegyezett, így a szakmai stáb ebben a szezonban a legtöbb játékossal már három-négy alkalommal tudott foglalkozni.

„A délelőtti edzéseket bontva, két csoportban tartottuk, hogy mindenkire több idő jusson, lássuk, hogy egyénileg min kell javítani, délután pedig ezeket a tapasztalatokat illesztettük hozzá a nagy képhez. Ezúttal is a korong nélküli játékkal foglalkozunk, annak tudatosságával, ismereteivel. Ha több a tudás korong nélkül, akkor azzal a korongos játék is javul.  Az elméleti foglalkozásokon is ezen volt a hangsúly. Szeretnénk az ismereteket komplex egészként átadni, hiszen minden mindennel összefügg. Az egyszerűbbtől a bonyolult felé haladunk. A korong nélküli játékkal mindig lehet foglalkozni, lehet tovább mélyíteni a tudást a fejlődés érdekében. Hiszen el lehet játszani a hangokat egy gitáron hibátlanul, meg úgy is, ahogy Santana teszi. Úgy látjuk, hogy a kulcsgondolatok kezdenek beépülni a fejekbe, remélem, hogy a mindennapokban a klubedzőktől kapott információkkal kiegészítve még jobban el tudják mélyíteni a tudást” – mondta Mayer Péter.

A szövetségi kapitány hozzátette: jó jeleket lát és bizakodó a fejlődést illetően. A játékosok is úgy érzik, többek lettek a tábor alatt.

Persze a meccsimpulzus még hiányzik, a járvány miatt nem tud nemzetközi mérkőzéseket játszani a csapat, így az, hogy nyomás alatt is begyakorolja a tanultakat, egyelőre várat magára. A mostani keret 50-60 százaléka legutóbb februárban, még U15-ösként vett részt négy nemzet tornán, azóta az ilyen megmérettetések elmaradtak. A válogatott csütörtökön a női felnőtt csapattal találkozott „beugróként” a Vasas Jégcentrumban, miután Ausztria lemondta szereplését.

„Nagy örömmel segítettünk a női válogatottnak. Úgy érzem, jó ellenfél voltunk nekik, hiszen nagyobb darab játékosokból álló, velük együtt jó tempót korcsolyázó csapattal találkozhattak” – mondta Mayer Péter.

A táborban egymás elleni meccseket is szerveztek a játékosoknak.

„Kis területen minitornát játszottunk, előtte a kereten belül egy fajta „nyilvános” drafttal választottunk csapatokat, remek volt a hangulat. Nagyon élvezték a srácok. Az egymás közötti meccseken is megvolt a kellő keménység, de örülök, hogy nem cipelik be az öltözőbe a sértettséget.”

A keret legközelebb decemberben találkozik a tervek szerint, hasonló létszámmal.

A válogatott keretben szereplő székesfehérvári játékosok: Orbán Gergő, Prókai Mátyás, Bagonya Ádám, Makai Miklós, Németh Zalán.