Győzelem a MAC otthonában

  • 2018.03.12. 12:41
  • Fehérvárav19
Ifjúsági csapatunk 3-0-s sikerrel kezdte az EBJL elődöntőjét a MAC Budapest ellen. A fehérvári fiatalok menetrendje továbbra is feszített, hiszen hétfőn már Csíkszeredát látják vendégül a magyar bajnokság rájátszásában.
Folytatta remeklését az EBJL rájátszásában az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ifjúsági alakulata. A gárda a negyeddöntőben összesítésben 2-0-va búcsúztatta a Znojmót, majd a legjobb négy közötti párharc első felvonásán 3-0-ra nyert a MAC Budapest otthonában: „A középszakasz végén 8-2-ra kikaptunk a fővárosban, de a playoff rajtjával egy új szezon kezdődött” - indította értékelését Andrej Brodnik: „Ez látszott is, nem gondolkodtunk a korábbi találkozón, csak tették a dolgukat a srácok. Már a Znojmo elleni párharcban is látszott, hogy összekovácsolódott a csapat, a srácok felelősségteljesebben játszanak, kiállnak egymásért, mindenki „egy irányba evez”, erős lett az egység, ez pedig a MAC ellen is eredményre vezetett” - vélekedett a szakvezető.

A mérkőzés összefoglalója:

A fehérváriakat így egy győzelem választja el attól, hogy az osztrák bázisú pontvadászat fináléjába kerüljenek, de a vezetőedző egyáltalán nem számít könnyű mérkőzésre szerdán: „Azt a játékot kell folytatnunk, amit a fővárosban mutattunk 50 percen keresztül. Bár nyertünk, még van miben javulnunk és van hova fejlődnünk” - árulta el a szakember, akinek egyelőre még nem ez az összecsapás jár a fejében, hiszen hétfőn magyar bajnoki elődöntőre a Csíkszereda érkezik az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokba: „Mivel szoros a menetrend, mérkőzésről mérkőzésre koncentrálunk, így most az erdélyiek elleni találkozón van a fókusz. Erős gárdát alkot az ellenfelünk, láttam az edzésüket, keményen dolgoznak és keményen is fognak játszani. Mindenki minket szeretne legyőzni, a srácoknak pedig meg kell mutatniuk, hogy megérdemlik, hogy az Akadémia mezét viselhetik” - mondta Brodnik.
A Csíkszereda elleni mérkőzés ma 17:40-kor kezdődik, míg a szerdai, MAC elleni összecsapáson 16:40-kor dobják majd be a korongot.