Győzelem Salzburgban

  • 2019.02.08. 12:00
  • Fehérvárav19

Ifjúsági csapatunk megszerezte első győzelmét a Master Roundban. A találkozót Nagy András vezetőedző és Parragi Dániel, az együttes támadója értékelték.

Ifjúsági csapatunk számára nem alakult jól a Master Round első fele, öt mérkőzésen mindössze egy pontot tudtak gyűjteni. A múlt hétvégén megtört a nyeretlenségi sorozat, Nagy András tanítványai, akik 89,3 százalékos mutatóval a liga legjobb emberhátrányos védekezésével rendelkeznek, magabiztos győzelmet arattak a rivális Salzburg otthonában. A vezetőedző az eredmény ellenére nem volt teljesen elégedett csapatával, de azt is elmondta, hogy akár egy mérkőzés alatt is mennyit változhat a játék és a hozzáállás: „Jól játszott a Salzburg, de végre jobbak voltunk és megmutattuk, hogy miért is vagyunk itt. Az első tíz percben az érvényesült, amit mi szerettünk volna, aztán kétgólos vezetésnél kicsit beleültünk az eredménybe. Itt a srácok mindent egyénileg próbáltak megoldani és egymásnak ugrottak, hibát hibára halmoztak és elkedzték a másikat piszkálni. A szünetben emiatt fel kellett emelnem a hangomat az öltözőben. Hála istennek, úgy jöttünk ki ebből, hogy több hangos szó nem hangzott el a padon és a pályán és végre elkezdtek együtt játszani. Ez látszott abban is, hogy az ellenfelet nem engedtük igazán a kapunkhoz, helyén volt a kapusunk és helyén voltak a fejek is. Szerencsére megmutatták, hogy tudnak csapatként együttműködni, ami jó jel a jövőre nézve. Úgy érzem, most kezdtük el ismét megtalálni az utat, hogy hogyan lehet együtt, egymásért küzdeni és harcolni, legyen bárki az ellenfél. Jó támadásokat vezettünk, védekezésben jól szereltük az ellenfelet, egyszerűen kijöttünk a harmadunkból. Szerencsére megtaláltuk azt a három sort, akik ezeket a dolgokat most meg tudták csinálni.”

Végeredmény: EC Red Bull Salzburg – Fehérvár AV19 2-4 (2-2, 0-1, 0-1)
Összeállítások:
EC Red Bull Salzburg: Quapp (Pfarrmaier) – Hörl, Schmidbauer, Zap, Schober, Schönfeld, Eckl, Ettwein, Cimmerman, Brodnik, Koller, Braun, Lutz, Mackner, Fischer, Krotsch, Kerber, Feist, Winkelmann
Fehérvár AV19: Usnik (Pesti) – Szabó Z., Németh K., Szakács, Roczanov, Galusnyák, Deák, Kóger, Farkas, Szabó Cs., Dobmayer, Ilic, Ambrus Cs., Gál, Fodor, Keceli-Mészáros, Nochta, Parragi, Csibi, Gájer, Csölle
Gólszerzők: Braun, Koller illetve Dobmayer, Deák, Szabó Z., Németh K.
Parragi Dániel a szezonban 24 osztrák bajnoki mérkőzésen lépett jégre, ahol 25 pontig jutott. A fiatal támadó a következőket mondta el Salzburg elleni mérkőzés után: „Amilyen jól fejeztük be az alapszakaszt, olyan rosszul kezdtük az idei Master Roundot, hiszen nem sikerült győznünk egészen a legutóbbi mérkőzésig, ahol Salzburgba látogattunk. Szerencsére korábban odaértünk, így ki tudtuk mozogni a lábainkból a buszutat. Jól kezdtük a meccset és már az első harmad második felében 2-0 ra vezettünk. Belekényelmesedtünk a kétgólos előnybe és az ellenfél gyorsan válaszolt, így döntetlennel fordultunk a második játékrészre. A szünetben összeszedtük magunkat és a következőkben lőttünk még két gólt, a Salzburgot pedig nem hagytuk a kapunk közelébe menni. Egyszer már nyertünk ellenük ebben a szezonban, örülünk, hogy ez ismét sikerült. Úgy gondolom, hogy az egész csapat szervezetten ment, mindenki megtette, amit tudott és így lehettünk sikeresek.”