„Háromszor is a kapusunk volt a meccs embere”

  • 2020.01.16. 14:00
  • Fehérvárav19

Juniorcsapatunk legutóbbi mérkőzéseiről Vaszjunyin Artyom vezetőedzővel beszélgettünk.

Juniorcsapatunk a válogatott szünet óta öt mérkőzést játszott, a mérleg két rendes játékidős, egy hosszabbításos és egy büntetőlövésekkel eldőlt győzelem, illetve egy vereség. Még decemberben két mérkőzést játszott U21-es együttesünk a Vasas otthonában, az elsőn nagyarányú fehérvári győzelem született, míg a másodikon a házigazda bizonyult jobbnak. Vaszjunyin Artyom vezetőedző a következőképp értékelte a két mérkőzést: „A Vasas elleni első találkozó úgy kezdődött, hogy a nyitó harmad után az ellenfelünk még 2-1-re vezetett. Azt hiszem, ez annak tudható be, hogy kicsit szétesett a csapat, mindenki fáradt volt, páran az U20-as világbajnokságon szerepeltek, illetve a Titánokkal edző srácoknak is elég komoly programja volt. Ekkor kezdődött a betegséghullám is és nem rázódtunk vissza a meccsekbe. A második húsz perctől beindult a játék, mindenki visszatért fejben, beleállt a munkába, csináltuk, amit tudtunk, 13 gólt lőttünk két harmad alatt. Ennek ellenére már itt látszott, hogy nem lesz jó vége a hullámzó teljesítménynek, a következő meccs ezt meg is mutatta. Kevesen tudtunk elmenni, az egyik legjobb csatárunk pedig az első harmadban kidőlt, így nyolc támadónk maradt. Nem tudtunk felpörögni, nem tudtunk gólt lőni, nem ment be semmi, de azt is hozzá kell tenni, nem a végén kellett volna elkezdeni játszani. Görcsös, rossz meccsen kaptunk ki, kétszer találtak be az üres kapunkba. A srácok fáradtak voltak fejben, beleszaladtunk egy ilyen mérkőzésbe, van ilyen, de inkább most szenvedjünk vereséget, mint később.”

A MAC Budapest elleni hazai találkozó összefoglalója:

A 2020-as évet két MAC elleni találkozóval kezdték juniorjaink, két szoros mérkőzést játszottak, a győztes kiléte pedig mindkét alkalommal csak rendes játékidőn túl dőlt el. A szakember elégedetten nyilatkozott a meccseket követően: „Küzdés szempontjából az idegenbeli MAC-mérkőzés nagyon jó volt, két saját sorral szerepeltünk, egyet pedig az U18-as csapatból kaptunk. A kulcsjátékosaink hiányoztak, vagy sérülés vagy pedig a Titánokban való szereplés miatt, aki velünk maradt, az viszont jó leckét kapott az ifiktől. Nagyon jól játszottak az U18-asok, talán ez minket is meglepett, bátrak voltak és ügyesek. Az összes fiatal srác előtt le a kalappal, nagy sebességgel játszottak, hatalmas korcsolyázómennyiség volt a lábukban és küzdeni akartak. A meccs felétől egykapuzott a MAC, de nagyon jól védekeztünk, mindenki beleállt a munkába és küzdött, illetve ki kell emelnünk Horváth Dominikot, aki 98 százalékkal védett. Az ellenfélnek sok helyzete volt, nekünk nagyok, viszont ezek nem mentek be. A meccs vége előtt egyenlítettünk, még a lefújás előtt is lőhettünk volna gólt, a meló megvolt, ennyire küzdeni talán még sosem láttuk a csapatot. Jött a hosszabbítás, a harmadik cserében az ifik megforgatták az ellenfél hármasát és lőttek egy nagyon szép gólt. Olyan öröm látszott a srácokon, amit ritkán élünk meg. Megdolgoztak ezért a két pontért és minőségi hokit játszottak. A hazai MAC meccsre a Titáboktól kaptunk segítséget, itt látszott, hogy a fentről érkezők nem azzal a mentalitással játszanak, mint azok, akik lentről jönnek. Ennek ellenére nagy segítség volt számunkra a játékuk, a küzdeni akaráson kell csiszolni, bár azt is hozzá kell tenni, hogy többen közülük sérülésből vagy betegségből tértek vissza ezzel a meccsel. A fáradtság látszott a csapaton, tompábbak voltak, hiába igyekszünk nem megerőltető feladatokat adni nekik a jégen, decemberben nyolc emberrel edzettünk. Itt is ki kell emelni a kapusunkat, 97 százalék fölött védett, a meccsvégi büntetőlövések kimenetele pedig általában szerencse kérdése is. Itt bebizonyosodott, hogy élesben ez egy kicsit nehezebben megy, mint edzésen. A Titánok játékosai közül Horváth Milán hátvéd létére nagyon magabiztosan lőtte be a büntetőt, Nagy Ákos pedig magától jelentkezett és megígérte, hogy belövi, így is lett, ezzel a góllal nyertünk. Nekem ez nagyon szimpatikus és pozitív dolog, amikor egy játékos jelentkezik, így ennek nagyon örültem. Tudom, hogy nagyon nehéz időszak ez a srácoknak, látjuk és pontosan tudjuk, hogy ha egy játékos lejátszik, meg akarja mutatni, hogy miért játszik a felnőttben és ha dolgozik, akkor egy rossz szavunk sem lehet. Van, akivel elégedettek voltunk, van, akivel kevésbé, de látni kell, hogy ebben a helyzetben így is óriási segítségünkre voltak, hiszen alig lett volna három sorunk.”

A MAC Budapest elleni hazai mérkőzés galériája:


A legutóbbi találkozót ismét hazai pályán játszották a juniorok, a Győr érkezett Székesfehérvárra, ahol nagyarányú hazai győzelem született. A vezetőedző a következőket mondta el a mérkőzés után: „A Győr ellen megint kaptunk fentről segítséget, különben tízen lettünk volna a sérülések és betegségek miatt. Sokaknak három nap alatt ez volt a harmadik meccse, de öt hátvéddel és három sorral ki tudtunk állni. Az első harmaddal elégedettek voltunk, a másodikban egy kicsit kiengedtünk, de ez betudható a fáradtságnak. Több játékos, aki már régen talált be, végre gólt lőtt és meg is dolgoztak a gólokért. Pozitív szájízzel fejeztük be a találkozót, a lejátszók is élvezték a játékot. Ennek ellenére voltak hibák, a srácoknak pedig meg kell érteni, hogy vannak kötelező elemek egy meccsen, amit meg kell csinálni, mindegy ki az ellenfél. Sorozatban ez volt a harmadik olyan mérkőzésünk, amikor a kapusunk volt a meccs legjobbja, Horváth Bendegúz gyönyörű védéseket mutatott be, így mindhárom hálóőrünk nagyon jól teljesített az elmúlt időszakban. Ez így van jól, nem lehet mindig ugyanazoknak az embereknek húzni a csapatot, így öröm, hogy van, aki néha ezt át tudja venni.”