Horváth Imola: „Egy álmom vált valóra”

Horváth Imola, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a KMH sportolója még csak 16 éves, ennek ellenére harmadik szezonját kezdte meg felnőtt bajnokságban a fehérvári serdülőcsapatban való szereplés mellett. Három éve tagja az U18-as női válogatottnak, az idei világbajnokságon pedig bronzérmet szerzett magyar színekben, öt mérkőzésen hat pontot gyűjtött a nemzeti együttessel. A fiatal jégkorongozóval beszélgettünk a két bajnokságban való helytállásról, a sportról és a világbajnokságról.

Világbajnokságra utazhattál, ráadásul bronzérmet szereztetek és lettél a legjobb játékos az Ausztria elleni mérkőzésen. Milyen érzés?
Nem nagyon lehet szavakkal kifejezni ezt, elmondhatatlan boldogság számomra. Egy álmom teljesült azzal, hogy világbajnokságon érmet szereztünk. Nagyon sok és kemény munka van benne, rengeteg edzés. Nagyon sokat segített a családom, az edzőim, a párom és a barátaim, ők mind végig támogattak, hogy elérjem a céljaim. Minden sportoló számára megtiszteltetés a válogatott mezt magára ölteni és az ország sikeréért küzdeni, különösen egy csapat tagjaként. Külön megtiszteltetés volt számomra, hogy az alkapitányi tisztséget is megkaptam, ez is azt mutatta a szövetségi edzők részéről, hogy számítanak rám és vezető szerepet szánnak nekem a világbajnokságon, én pedig büszkén viseltem az „A” betűt. Természetesen örülök a harmadik helynek, de van bennem némi hiányérzet, hogy nem sikerült feljutunk az A csoportba. Nagyon boldog voltam, amikor meghallottam a nevem az Ausztria elleni mérkőzés után, hogy engem választottak találkozó legjobbjának, ez is hatalmas megtiszteltetés, a világbajnokság hátralévő részére pedig extra motivációt adott ez az elismerés.
A testvéreid is jégkorongoznak, ráadásul Milán idén az U20-as válogatottal szintén bronzérmet szerzett a világbajnokságon. Milyen hatással van ez rád, hogyan tudjátok egymást motiválni és persze kérdés, hogy hogyan kezdődött ez a „szerelem”?
Egy szombati edzésen a bátyám keresztapukája épp Milánt nézte és egyszer csak megkérdezte tőlem, hogy én miért nem vagyok a jégen. Akkor elkezdtem gondolkodni, hogy mi lenne, ha én is kipróbálnám ezt a sportot. Kiskorom óta sokat jártunk a jégpályára és a felnőtt mérkőzésekre, a játék már akkor megtetszett, aztán mikor először jégre mentem, nem is volt kérdés, hogy hokis akarok-e lenni. Nagyon sokat köszönhetek Rajz Attilának, akivel először mentem jégre és aki megtanított korcsolyázni. Aztán jöttek sorban az edzők, Orgovány István, aki a legkisebb éveimben volt mellettem, aztán Bedő Botond, aki most a válogatottban is az edzőm. Ország Martin és Ozsváth Ádám a kölyök korosztályban segítették a fejlődésemet, Sofron Attila pedig gyakorlatilag minden korcsoportban az edzőm volt. Ondrejcik Rastislav, aki jelenleg Fehérváron a trénerem, sokat biztatott és támogat a mai napig abban, hogy elérhessem a kitűzött céljaimat. Ők együtt voltak azok, akik nem csillapították a jégkorong iránti rajongásomat, ami azóta egyre csak nő. Büszke vagyok rá, hogy az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia sportolója vagyok. A bátyámék is harmadik helyen végeztek a világbajnokságon, az egészséges családi versenyszellem nevében az volt a célom, hogy legalább olyan eredményt érjek el, mint ő és boldog vagyok, hogy ez sikerült is. Természetesen Milán az egyik példaképem, ezért is játszom a válogatottban 22-es mezben, hiszen Fehérváron neki is ez a mezszáma kiskora óta.
Mik a tervek erre a szezonra és milyen céljaid vannak?
A Fehérvár serdülő csapatában és a KMH DEBL együttesében is rendszeresen lehetőséghez jutok, igy a sok jégidő és a különböző bajnokságokban való szereplés is a fejlődésemet szolgálják. Érettségi után szeretnék külföldön továbbtanulni jégkorongos ösztöndíjjal, így minden nap azért dolgozom, hogy egyre jobb legyek es elérjem ezt a célt. Ehhez persze az iskolában is helyt kell állnom, nem csak a pályán. Jó érzés, hogy mindkét együttesben számítanak rám az edzők, én pedig mindent megteszek azért, hogy a két csapatom sikeres lehessen a rájátszásban is.