Hosszú, de tartalmas szezonon vannak túl az U12-esek

  • 2024.04.24. 19:50
  • Fehérvárav19

Idén a 2012-2013-as évjárat alkotta az U12 es korosztályt. A fiatalok kék, sárga, piros csapatokkal indultak a bajnokságokban.

 

A piros csapatnak hat tornája volt a szezonban, a sárga csapat pedig tornákat és mérkőzéseket is játszott hibrid rendszerben, így nekik is sok mérkőzésük volt. A kék csapat három tornán részt vett, ezek mind nemzetköziek voltak, így kettőt játszottak Szlovákiában, és egyet Erdélyben.

Sofron Ádám elégedett a tornákon és a bajnokságban való szerepléssel: "Nagyon jól szerepeltünk a tornákon, sokat tudtunk fejlődni. A bajnokságban nagyon sok mérkőzést játszottunk, ezt fokokozta még a Magyar Kupában való szereplés miatti terhelés is. A bajnokságban összesítve harmadik lett a kék csapat, a Magyar Kupában pedig az ötödik helyezést érték el. Egyénileg nagyon sokat léptek előre a játékosok. Rengeteg edzésünk volt a jégen és szárazon is, illetve voltak plusz jeges edzéseink is. Edzéslátogatás kiemelkedő volt, amit külön köszönönünk a szülőknek. Több játékosunk játszott fel az U14 A és az U14B csapatokba is. Külön büszkeség, hogy a Hungary Talent-ben is megfordult jó pár gyerekünk. Április 26-án zárul a szezon. Ezután tíz nap szünetet következik, majd elkezdjük a felkészülést az új szezonra május 6-án."

A képet készítette: Röthler Enikő

A gyerekeknek külön élmény volt, hogy a szezon során a legügyesebbek részt vehettek a Hydro Fehérvár AV19 mérkőzésein, és mint Ice Cleaning Crew takaríthatták a jeget. Ennek a csúcspontja az április 19-20-ai Alba Aréna Nyitórendezvény volt, amikor 6000 néző előtt léphettek pályára az ivószünetben.