Interjú Stephan Lundh-dal

Tegnap délután sajtótájékoztató keretében mutatta be Fekti István és Kovács Csaba az ifj. Ocskay Gábor Nemzeti Jégkorong Akadémia új mentoredzőjét, aki nem más, mint a háromszoros svéd bajnok sikeredző, Stephan Lundh. A svéd szakemberrel való beszélgetésünk alapján elmondható, hogy konkrét tervekkel érkezett vissza Magyarországra, és elszántan veti bele magát az akadémia adta munkába. A 2005-ben az Év Svéd Edzőjének választott Lundh készséggel állt weboldalunk rendelkezésére.

 

Kaptam egy telefonhívást Kovács Csabától, az akadémia szakmai igazgatójától. Nem mondanám, hogy ismertük egymást, de persze azért látásból igen, főleg az egymás elleni meccsekről. Nagyon megtisztelő, hogy rám esett a választás, hiszen három szép évet töltöttem Magyarországon, most viszont az ország egyik legnagyobb klubja hívott. Néhány embert ismerek is még korábbról. Ez egy hatalmas kihívás nekem, hiszen voltam már vezetőedző, majd Svédországban szintén az utánpótlásképzésben dolgoztam fiatalokkal. Mindig is érdekesnek találtam az akadémiai munkát, mivel úgy tartom, egy csapatnak az a legjobb, ha saját játékosait neveli ki. Ha ebben tudok segíteni, az engem boldoggá tesz. A másik, ami idevonzott, hogy itt az edzőkkel is együtt dolgozhatok, segíthetek nekik az eszköztárjuk bővítésében, és tanácsot adhatok mentorként. Imádok a jégkoronggal foglalkozni, ez az életem, és a hobbim az életem részévé vált.

A másik dolog az, hogy bár maga az akadémia régóta üzemel, most mégis olyan, mintha valami újat kezdenénk. Tetszik a vezetőség, és az edzői stáb hozzáállása is, mert azt látom, hogy mindenki fejlődni szeretne. Ez a legfontosabb, hiszen kollektíven segíthetünk egymásnak azzal a rengeteg tudással, ami közöttünk megoszlik. Ez nem egy-két nap alatt fog menni, de hosszútávon kell építkeznünk a jövőt nézve. Jó kiindulási pont, hogy egy ilyen csapat jött össze.

 

Mentoredző leszek, és remélem, segítségére lehetek a szervezetnek sok mindenben. Nem is tudok egy dolgot kiemelni, ami az én feladatom lesz, mert szeretnék több fronton is segíteni, akár Fekti Úrnak a struktúra kialakításában, akár Kovács Úrnak a szakmai kérdésekben, vagy éppen az edzőknek a jégen, vagy a heti program kialakításában. Talán az én tapasztalatom beleillik majd az egészbe. Ezért is nehéz pontosan az én munkámat definiálni.

 

Én a gyors jégkorongot szeretem, és azt, ha tartja a korongot a csapatom, nem csak bedobja a sarokba. Egy minőségi játékos, az én szememben olyan, aki nagy sebességgel tud játszani a nehéz körülmények között is, és mindezt újra és újra meg tudja ismételni, meccsről meccsre. Ez azt jelenti, hogy jól edzett játékosokra van szükség. Szeretném a rendszert jobbá tenni, nem csupán a benne játszókat. Szeretnék az edzőknek visszajelzést adni az edzésmunkáról. Természetesen semmi baj a mostanival, de azt is meg kell nézni, miben lehet fejlődni. Voltam már edző felnőtt csapatnál, juniornál és válogatottnál is, így azt gondolom sokban lehetek segítségére az edzőknek. Ha a játékosok egyénileg is fejlődni tudnak, az a teljes csapat fejlődését is előrevetíti, mint egy egység. Könnyű azt mondani néha edzői fejjel, hogy a csapat az első. Ez nem így van. Ha első sorban a játékosokat fejlesztjük, azzal a csapat is jobb lesz. Hozzáteszem, minden játékos más és más. Nem szeretem, amikor a megfigyelők és az ügynökök legyintenek egy 18 éves játékosra, hogy „Ebből a fiúból semmi nem lesz”. Volt szerencsém olyan 30 éves játékoshoz, aki még mindig tudott fejlődni. Minden attól függ, hogyan dolgozunk az illetővel. A helyes eszközökkel mindenkiből kihozható a 100%. Van, akivel kicsit keményebben kell bánni, de olyan is akad, akinél jobban használ a szemtől szembeni kommunikáció. Régebben, ha azt mondtam egy játékosnak, hogy csináljon meg valamit, megcsinálta. Manapság a fiatalok visszakérdeznek, hogy „Miért?”. Ezt a miértet kell nekünk megmagyarázni, ezzel segítve a fejlődést. Ha egy gyereknek a hét minden napján edzeni kell, akkor kötelesek vagyunk magyarázattal szolgálni arra, hogy miért. Rengeteg türelemre van szükség ezzel kapcsolatban, mert ez nem egy hétig tart.

Nehéz megmondani. Sajnos nem követtem túlságosan a magyar jégkorongot, persze a válogatottat figyeltem a világversenyeken. Magyarország egy kis ország, ahogyan Svédország, vagy Dánia is. Előbbi évek óta megtalálható a világhoki körforgásában, de ha a dánokat nézzük, ők csak az utóbbi 6-7 évben lettek igazán erősek. Elkezdtek komolyabban foglalkozni a játékosokkal, aztán hirtelen lett egy-két NHL játékosuk, ami motiválta a fiatalokat. Itt Magyarországon azon kell dolgoznunk főleg, hogy a hokit minél népszerűbbé tegyük, és ezzel több és több fiatalt vonzzunk be az utánpótlásba. A válogatott nagyon fontos ebből a szempontból. Egy fiatal számára az elsőszámú cél az kell hogy legyen, hogy a felnőtt válogatottba odaérjen. Ehhez persze a nemzeti együttesnek minél magasabban kell végeznie a világbajnokságokon. Kemény munka és szorgalom kell ehhez. Láttam egy fiatal Vas Jánost, aki kiváló játékos lett Malmöben, ahogyan Hári János is rendkívül tehetséges, de idesorolhatnám Bartalis Istvánt vagy Galló Vilmost is. A cél az lenne, hogy a hozzájuk hasonló tehetségeket minél tovább Magyarországon tartsuk azzal, hogy itt is olyan ütemben fejlődhetnek, mint külföldön. Szentül hiszem, hogy ez sikerülhet. Keményen meg kell dolgozni érte, és okosnak kell lenni bizonyos szituációkban. Jó dolog a hoki nagyhatalmaktól tippeket és trükköket ellesni, de itt Magyarországon, csak magyar módszerekkel mehetünk bele ebbe a projektbe. Más kultúra, más játékosokat nevel. Amikor Dunaújvárosba kerültem rengeteg tehetség volt a csapatban, de nem voltak összeszedettek, nem voltak meg azok az ügyességi képességeik, amivel meg tudták volna valósítani a fejükben elhatározott tervet.

 

Valamelyik nap végig néztem az egyik utánpótlás csapatunk edzését. Nagyon jól ki volt találva, remek feladatokat csináltak. Viszont azt gondolom, sokkal jobban belemehetnénk a részletekbe. Mutassuk meg a gyereknek, hogy miért kell így fordulni a jégen, hogyan kell lőni, vagy passzolni. Lehetne sokkal egyénorientáltabb a képzés. Jégkorongozónak lenni 24 órás munka. Jól kell enni, jól kell aludni és persze jól kell dolgozni a jégen és azon kívül is. Ezeknek a fiataloknak ott van az iskola is, nekünk pedig segítenünk kell a mindennapi életüket. Az edzők nem csak hoki játékosokat nevelnek, hanem fiatal embereket készítenek fel az életre. Bármi is legyen belőlük felnőtt korukra, sokat nyerhetnek a jégkorongozói múlttal. Azt gondolom, hogy a részletekbe menő képzés sokat segíthet. Nagyon fontos az is, hogy mi, mint szervezet, hogyan képzelünk el egy fehérvári akadémistát fizikálisan és mentálisan is. Ha jól csináljuk, vonzó központ lehet az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia minden magyar fiatalnak. Ez nagy felelősség számunkra is, hiszen az ország másik feléből érkező fiatalnak és szüleinek egy olyan rendszert kell felvázolnunk, hogy megérje ideküldeni a gyereket. Azt kell megmutatnunk, hogy ha ide jössz, akkor egy jó jégkorongozó lehetsz, és az egyetlen, ami ennek útjába állhat az te magad vagy. Kicsit olyan ez, mint egy batyus vacsora, hogy bármit levehetsz az asztalról, de ehhez neked is ott kell hagyni valamit. Mindig jobbnak és jobbnak kell lenni, ami nekünk is segít. Nagyon érdekes és kemény munka ez.

 

Tetszik a csapat a csapatok körül. Bár nem mindig értettem mindent, de az látszik, hogy mindenki fejlődni szeretne. Fontosnak tartom az ehhez hasonló találkozókat, mert így csak tanulhatunk a másiktól. Ez egy olyan kör, ahol bárki bármit mondhat, meghallgatásra kerül, és tudja, hogy nincs egyedül. Ez nem csak egy csapat, hanem egy egész akadémia. Ha együtt tudunk fejlődni, akkor sok játékos kerülhet be a felnőtt jégkorong vérkeringésébe, ami csodás dolog. Együtt kell dolgoznunk, és az edzői megbeszélés remek alkalom erre.

 

Elképesztően fontos, hiszen sajnos nem tudjuk azonnal megígérni nekik, hogy NHL játékosok lesznek a jövőben. Véleményem szerint a tanulásnak hatalmas értéke van, és azt szeretnénk, ha a fiatalok az életük mindkét aspektusában jól teljesítenének. Lehetnek jó játékosok az iskola mellett is, és fordítva. A szülőket is meg kell győznünk, hogy minden nap elhozzák a gyereket a jégpályára. Jól tudom én is milyen ez, hiszen szülő vagyok, és mindig is az iskola volt az első a háztartásunkban. Mats Sundin az utolsó játékos évemben csapattársam volt, és végül az NHL-ig menetelt. Komolyan vette a tanulmányait, és gondolván a jövőjére, vagy egy esetleges sérülésre, villanyszerelő szakmát szerzett, miközben egy nagyon jó játékos volt. Részünkről is egy jó hozzáállásra van szükség, és utánajárni annak, ha egy gyerek nem tud teljesíteni az iskolában. Természetesen ehhez az iskolák partnersége is szükséges. Ez egy hatalmas különbség a magyar és a svéd hoki között. Ott ki van alakítva az a rendszer, hogy korán reggel edz a játékos, reggelizik, majd megjelenik az órán. Egy jó együttműködés megkönnyítené a helyzetünket, mert jelenleg nem egyszerű a dolgunk, ahogyan a játékosoknak sem. Meg kell találni a tökéletes egyensúlyt sport és tanulás között, hogy ne égjenek ki a játékosok ilyen fiatalon.