Ismét nagyarányú győzelmet arattak

  • 2018.10.25. 17:00
  • Fehérvárav19

Kölyök B csapatunk az elmúlt hétvégén hazai jégen játszott, nagyarányú győzelmet aratva az Ajkai Óriások felett. Orbán György vezetőedző értékelt, galériánkban pedig megtekinthetik a mérkőzés képeit.

Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia B – Ajkai Óriások 16-2 (6-0, 4-1, 6-1)
Összeállítások:
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia: Nagy (Hajdu) – Fazekas, Pál, Bóla, Havasi, Jilling L., Bozai, Balogh, Rajnai, Sümegi, Jilling B., Túri, Varga, Kovács, Házi, Debreceni-Bárány, Kabai
Ajkai Óriások: Mészáros (Rapi) – Rózsavölgyi, Beck, Böhm, Vincze, Gál, Verebély, Bánfalvi, Rákosi, Szűcs, Farkas, Kurdi, Wienhoffer, Poór, Szaniszló, Kováts, Novák
Gólszerzők: Varga, Túri (6), Pál (3), Bozai, Jilling B., Fazekas, Kovács, Balogh, Kabai illetve Rózsavölgyi, Szűcs
 
Orbán György vezetőedző mind az egyéni, mind a csapat teljesítményével elégedett volt. „Szombaton az Ajkai Óriások csapatával játszottunk. Ahogy már a múlt héten is említettem, a B bajnokságban nem egyformák az erőviszonyok az induló együttesek között, így ismét sikerült nagyarányú győzelmet aratnunk. Nem ismertük az ellenfelünket, ezért arra kértem a játékosokat, hogy az első perctől kezdve vegyék komolyan a mérkőzést és minél hamarabb próbálják eldönteni azt a mi javunkra. Már az első percekben lehetett látni, hogy korcsolyázó tudásban és technikailag is jobbak vagyunk az ajkaiaknál, ezért gyakorlatilag már ez első harmadban a miénk volt a három pont. Öröm számomra, hogy többen egyénileg is jó teljesítményt nyújtottak és nem csak a góllövés volt a céljuk, hanem a társaik kiszolgálása is szép passzokkal. A csapat próbálta az edzéseken gyakoroltakat végrehajtani, de ezeken még van mit javítani.” Kölyök B csapatunk következő mérkőzését is hazai jégen játssza, a szakember az előttük álló hétvége esélyeiről is beszélt. „Szombaton a Kaposvár érkezik Székesfehérvárra, akik -előző két ellenfelünkhöz hasonlóan- szintén egy csapatot neveztek bajnokságba, ezért egy szoros, küzdős mérkőzésre számítunk. Úgy gondolom, jó erőpróba lesz ez a srácoknak.”

Kölyök B csapatunk következő hazai mérkőzését október 27-én, szombaton játssza a Kaposvár ellen. Az találkozó 12:15-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.