Jöhet az elődöntő és a döntő

  • 2019.03.15. 14:00
  • Fehérvárav19

Juniorcsapatunk az elmúlt egy hét alatt minden mérkőzését megnyerte, melyeket Andrej Brodnik vezetőedző értékelt, cikkünkben pedig megtekinthető a hazai találkozók összefoglalója is.

Juniorcsapatunk az Eishockey Akademie Steiermark együttesével játszotta az osztrák bajnoki elődöntőt, ahol mindkét mérkőzésüket megnyerték, így bejutottak az elődöntőbe. Andrej Brodnik vezetőedző a következőket mondta el az osztrák ellenféllel folytatott párharcot követően: „Természetesen örülünk, hogy nem kell harmadik mérkőzésre sort keríteni, így egy kicsit tudunk pihenni. A hazai összecsapáson magabiztos, kapott gól nélküli győzelmet arattunk, elégedettek lehetünk. A vasárnapi, idegenbeli találkozó elég későn kezdődött, este kilenckor léptünk jégre. Nagyon komolyan vettük ezt a meccset, az ellenfelünk próbált igazán keményen játszani a védekező harmadban, de mi messze az egyik legjobb teljesítményt nyújtottuk az elmúlt két hétben. Azt hozzá kell tennem, hogy keveset kellett védekeznünk és inkább a támadásokra kellett fektetnünk a hangsúlyt, ám az előttünk álló elődöntőben nagyobb figyelemre lesz szükségünk a védelmünket illetően.”

Végeredmény: Fehérvár AV19 – Eishockey Akademie Steiermark 4-0 (0-0, 2-0, 2-0)
Összeállítások:
Fehérvár AV19: Horváth D. (Szeles) – Kiss R., Kovács, Halasi, Németh K., Madácsi, Vas, Németh Á., Horváth M., Dobmayer, Ilic, Rétfalvi, Almási, Péter, Vizi Á., Császár, Sándor, Buzás, Mihály, Csölle
Eishockey Akademie Steiermark: Nussbacher (Troha) – Helm, Meixner, Pichler, Pesendorfer, Krammer, Lennkh, Egger, Rappold, Stradner, De Pauli, Winkler, Krainz, Pirker, Klicznik, Ausperger, Pauschenwein
Gólszerzők: Péter (2), Kovács, Buzás

Végeredmény: Eishockey Akademie Steiermark – Fehérvár AV19 1-4 (0-0, 1-2, 0-2)
Összeállítások:
Eishockey Akademie Steiermark: Nussbacher (Troha) – Helm, Meixner, Pichler, Pesendorfer, Schedlbauer, Krammer, Lennkh, Goja, Egger, Rappold, Stradner, De Pauli, Winkler, Krainz, Pirker, Klicznik, Ausperger, Pauschenwein
Fehérvár AV19: Horváth D. (Adorján) – Kiss R., Kovács, Halasi, Németh K., Madácsi, Vas, Horváth M., Kóger, Szabó Cs., Dobmayer, Ilic, Rétfalvi, Almási, Péter, Vizi Á., Császár, Sándor, Buzás, Csölle
Gólszerzők: Krainz illetve Buzás, Németh K., Kovács, Sándor

Az EAS elleni hazai mérkőzés összefoglalója:

Juniorcsapatunk a magyar bajnoki elődöntő párharcát is az elmúlt egy hétben vívta, az ellenfél pedig a Győr együttese volt. Magabiztos, nagyarányú fehérvári győzelem született mindkét összecsapáson, így jövő héten kezdődik a döntő, ahol majd a MAC Budapest lesz az ellenfél. Andrej Brodnik vezetőedző erről a párharcról is szót ejtett: „Úgy gondolom, a két mérkőzés eredménye is mutatja, hogy jobbak voltunk ellenfelünknél. Mindkét találkozón irányítottuk a játékot, és ez alapján úgy érzem, megérdemeltük azt, hogy a magyar bajnokság döntőjébe jussunk.”

Végeredmény: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia – Győri Nemak-Dana ETO HC 10-1 (4-1, 4-0, 2-0)
Összeállítások:
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia: Szeles (Horváth D.) – Kiss, Kovács, Halasi, Madácsi, Vas, Kóger, Szabó Cs., Almási, Péter, Nochta, Vizi Á., Császár, Sándor, Buzás, Gájer, Csölle
Győri Nemak-Dana ETO HC: Orosz (Róth N.) – Ambrus, Róth Z., Szentes, Sándor-Székely, Tamás, Benedek, Németh, Görbea, Solyom, András-Csáki, Székely, Józsa, Kovács, András, Antal, Takács, Karda, Hajnal, Orlov, Madaras
Gólszerzők: Almási (2), Csölle, Császár, Madácsi (2), Kovács, Buzás (2), Kiss illetve Németh

Végeredmény: Győri Nemak-Dana ETO HC – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia 1-7 (1-3, 0-2, 0-2)
Összeállítások:
Győri Nemak-Dana ETO HC: Szopos (Róth N.) – Róth Z., Takács, Ambrus, Szentes, Tamás, Benedek, Németh, Görbea, Solyom, András-Csáki, Székely, Józsa, Kovács, András, Antal, Karda, Hajnal, Madaras, Orlov
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia: Adorján (Horváth D.) – Kiss, Kovács, Halasi, Szakács, galusnyák, Madácsi, Németh Á., Szabó Cs., Gál, Almási, Vizi Á., Császár, Sándor, Buzás, Parragi, Gájer, Mihály
Gólszerzők: Görbea illetve Madácsi (2), Almási (2), Kiss, Császár (2)

A Győr elleni hazai találkozó összefoglalója:

Juniorcsapatunkra a héten egy mérkőzés vár. A Villach gárdája csütörtökön kétgólos győzelmet aratott a MAC Budapest ellen, így eldőlt, hogy a fehérvári U20-asok ellenfele az osztrák bajnokság elődöntőjében a Bécs együttese lesz. A párharc első mérkőzésére vasárnap kerül sor, a szakember a következőket mondta el a találkozó előtt: „Mindenképpen jobban kell koncentrálnunk a védekező harmadban, mert valószínűleg az előttünk álló mérkőzéseken kevesebbet fogunk tudni támadni, mint eddig, hiszen egyre erősebbek az ellenfelek, ahogy haladunk felfelé a bajnokságban. Egyre nagyobb és nagyobb lesz a kihívás és egyre nehezebbek lesznek a mérkőzések. Koncentráltnak és fegyelmezettnek kell maradnunk hatvan percen keresztül. A következő összecsapáson látni fogjuk, hogy hogyan is működik a védekező játékunk.”

Juniorcsapatunk osztrák bajnoki elődöntőjének első mérkőzése 2019. március 17-én 12:30-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, a találkozóra a belépés ingyenes. A találkozó élőben nézhető a Fehérvár AV19 YouTube-csatornáján.