Junior csapatunk megnyerte az bajnokság alapszakaszát

  • 2022.01.20. 18:00
  • Fehérvárav19

Sikeres középszakaszbeli rajt után kérdeztük Vaszjunyin Artyom vezetőedzőt az alapszakasz tapasztalatairól. 

Junior csapatunk január 10-én, egy Újpesti Jégkorong Akadémia elleni 7:3-as sikerrel abszolválta a 2021/22-es U21-es bajnokság alapszakaszát. A 15 meccsből álló szakaszt 10 győzelemmel és 5 vereséggel, három pontos előnnyel az élen zárta csapatunk. Akadt bőven szép teljesítmény és nagy győzelem: a csapat pontgyárosa Roman Fedorin volt, aki 12 találkozón 7+11 ponttal zárta az alapszakaszt, míg mögötte Csölle Dániel 14 mérkőzésen 9+3, illetve Farkas István 13 összecsapáson 5+7 ponttal húzták a csapatot.
 
„A célunk az volt, hogy megnyerjük az alapszakaszt, ahogyan minden évben. Ráadásul idén plusz pontot is kapunk a középszakaszra, szóval már tétje is volt. Szépen teljesítettünk, de persze hullámvölgyek voltak. Nem csak a szezonban, hanem meccseken belül is, de egyértelmű volt, hogy ez lesz a legnehezebb része az idényünknek. A csapat kerete sokat változik, nincs igazi gerince idén, mivel felfelé és lefelé is adunk embert. Nagyban befolyásolja a Titánok betegei és sérültjei. A csapatunk fele nagyjából 18 éves játékosokból áll, miközben 15 játékos a Titánnal edz. A folyamatos rotáció és a változó sorok sok nehézséget okoztak. Én olyan edző is vagyok, aki nem szereti variálni a sorait. Voltak nagyon jó meccseink és nagyjából 2-3 olyan is, amivel nem voltunk elégedettek. Amikor gyengébb kerettel utaztunk, akkor is voltak győzelmeink, amik fontosak voltak. Stabil teljesítményt tudtunk nyújtani, ami bíztató a jövőre nézve.” – értékelte az alapszakaszt Vaszjunyin Artyom, az U21-esek vezetőedzője.
 
A középszakasz felsőháza már tegnap kezdetét vette, ahol alapszakasz győztesként három plusz ponttal indítottunk. A középszakasz felsőházába az alapszakasz első négy helyezettje jutott be, akik oda-vissza mérkőznek meg egymással. Tegnap a Vasas ellen egy ragyogó 7:2-es sikerrel berúgtuk a középszakasz ajtaját.
 
Természetesen Vaszjunyin mestert a további célokról is megkérdeztük: „Az alapszakasz első négy csapata most játszik egymással egy oda-visszát, majd az első helyezett választ ellenfelet a rájátszásra. A célunk az, hogy kezünkben legyen a sorsunk és az első két csapat között végezzünk a középszakaszban. Az sem baj ha nem sikerül, mivel a covid és egyéb sérülések miatt napról napra megyünk előre, folyamatosan változnak a keretek. Nehéz jósolni, de az első két helyezés után számunkra megfelelő ellenfelet választhatnánk és szépen fel tudnánk építeni a rájátszásra magunkat. A célunk egyértelműen a döntő és az aranyérem megszerzése.”
 
Mi pedig szurkolunk, hogy így is történjen! Hajrá fiatalok!