Kölyök csapatunk alapszakasz győztes

  • 2018.12.17. 18:28
  • Fehérvárav19
U14A csapatunk számára hétvégén véget ért a bajnokság alapszakasza, Kóger István tanítványai a tabella első helyén végeztek.

Kölyök A csapatunk mindössze egyszer szenvedett vereséget a bajnokság alapszakaszában, akkor is csak hosszabbítás után bizonyult jobbnak náluk ellenfelük. Az U14-esek magabiztosan, három pont veszteséggel várják a középszakaszt. 

Az elmúlt hétvégén az Óbuda Hockey Academy látogatott Székesfehérvárra, ahol Kóger István tanítványai nagyarányú győzelmet arattak. A szakember így nyilatkozott a mérkőzés után: „Úgy készültünk az alapszakasz utolsó mérkőzésére, hogy tisztességgel, jó játékot mutatva szeretnénk lezárni ezt az időszakot. Azt kértem a srácoktól, hogy ne vegyék figyelembe, hogy az ellenfél hol helyezkedik el a tabellán, hanem korrekt módon játsszuk le ezt az utolsó mérkőzést. Azt mondhatom, hogy maradéktalanul elégedett vagyok, mert végig tűzzel, alázattal, felszabadultan és jól játszottak. Nagyon büszke voltam rájuk az elvégzett munkáért. Ezt nekik is elmondtam és kihangsúlyoztam, hogy pár napig lehet örülni ennek az alapszakasz-győzelemnek, ez az ünnep ideje, de aztán ezzel az alázattal, jókedvvel, ezzel a hozzáállással folytassák a szezont, érjenek el minél jobb helyezést, akár nyerjék meg a bajnokságot. 2018-ban már nincs mérkőzésünk, a középszakaszról pedig még nincs sorsolásunk, de ennek ellenére folyamatosan készülünk.”
A hétvégi találkozó galériája:


Végeredmény: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia – Óbuda Hockey Academy 17-0 (6-0, 6-0, 5-0)
Összeállítások:
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia: Orbán (Megyeri) – Sélley, Bagonya, Molnár, Sántha, Németh, Bravo, Szabó, Szakáll, Járossy, Sajti, Prókai, Lencsés, Jilling, Balogh, Iuga, Schubert, Makai
Óbuda Hockey Academy: Váradi A. – Váradi Á., Borsos, Kulcsár G., Tóth D., Hámori, Kiss-Molnár, Hajdu, Kulcsár Z., Sótonyi, Tóth M., Szönyi, Vayer, Angyal, Domokos, Szabóki
Gólszerzők: Prókai (2), Németh (4), Járossy, Molnár, Makai (4), Iuga (3), Szabó, Bagonya

U14 A csapatunk legközelebb 2019 januárjában játszik mérkőzést a bajnokság középszakaszában.