Magyar Kupán vettek részt az U12-esek

  • 2022.05.03. 14:28
  • Fehérvárav19

Április első két hétvégéjén a Magyar Kupa mérkőzésein vettek részt az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia előkészítő korosztályának csapatai. A tornákon az Akadémia színeiben három együttes indult, a csapatok teljesítményeiről az edzők, Galsi Péter, Sofron Ádám és Varga Balázs beszéltek.

Először Galsi Péter, az egyik kék csapat edzője összegzett a Kupáról: „A szezon végén részt vettünk az U12-es csapatokkal a Magyar Kupán, ahol sikerült három csapattal elindulnunk.. A kék csapatnak sikerült a hétvége során dobogós helyet elérni, igaz nem mindenki tudott részt venni az érmekért folyó küzdelmekben. Ennek ellenére látszik, hogy ez a dobogós helyezés az egész évben együtt edző gyerekek eredménye, így természetesen mindenki kiérdemlten vihette haza az érmet.”

Sofron Ádám a másik kék csapat teljesítményét összegezte: „Április első két vasárnapján került megrendezésre az U12-es Magyar Kupa. Az első vasárnapon hazai pályán játszhattunk, ahol egy elég erős csoportba kerültünk. Ennek ellenére a gyerekek szépen küzdöttek, igyekeztek helytállni az erősebb ellenfelek ellen. Április második vasárnapján pedig Miskolcra utaztunk, sajnos betegség és egyéb okok miatt egy elég kis létszámú csapattal. Miskolcon a 10-12. helyért folyt a küzdelem a szegedi és a miskolci csapat ellen. Szerencsére mindkét mérkőzést sikerült megnyernünk, így a 10. helyen zártuk a Magyar Kupát a csapattal.”

Varga Balázs vezetésével az előkészítő korosztály sárga csapata is részt vett a Magyar Kupa találkozóin: „Az idei U12-es Magyar Kupát a sárga csapattal Veszprémben kezdtük, itt rendezték a csoportkört 4 csapat részvételével. Erre a fordulóra 14+1 játékossal neveztünk, illetve voltak a csapatban korosztályváltás előtt álló U10-esek is. A veszprémi meccseket egy győzelem mellett két vereséggel zártunk, így a csoport 3.helyén végeztünk. A következő héten a 9-12. helyért folytathattuk a küzdelmet Sátoraljaújhelyen. Erre a tornára 13+1 játékossal érkeztünk, köztük két U10-ből feljátszó játékossal, így a két hét alatt összesen öt U10-es játékost tudta kipróbálni magát az idősebbek között. Az első mérkőzésen jól kezdtünk, hamar nálunk volt az előny, ezután viszont kiengedtünk és ennek meg is lett a böjtje, nem sokkal később már nekünk kellett szaladni az eredmény után. Sajnos a mérkőzés végére sem sikerült felzárkóznunk, így vereség lett a vége. A második meccs sem a mi elképzelésünk szerint zajlott, nem voltunk elég magabiztosak és akaratosak. Összességében a 12.helyen tudtuk zárni a magyar kupát idén a sárga csapattal. Számos pozitív és negatív dolgot láttam a két forduló alatt, amiket tovább tudunk fejleszteni és javítani a hibákon. Ami külön öröm volt, hogy a mini korosztályból feljátszó játékosok, akik jövőre már az előkészítőhöz tartoznak, fel tudták venni a ritmust és nagy segítség voltak a csapat számára, mind játékban, mind pedig gólok tekintetében.”