Megőrizték a tabellaelsőséget

  • 2018.12.01. 10:00
  • Fehérvárav19

Serdülő A csapatunk legutóbbi két mérkőzését Ondrejcik Rastislav vezetőedző értékelte és beszélt az előttük álló hétvégéről is.

Serdülő A csapatunk múlt csütörtökön háromgólos vereséget szenvedett hazai pályán a MAC elleni találkozón, ám ennek ellenére is magabiztosan vezetik a bajnokság tabelláját. Ők az egyetlenek a ligában, akik húsz százalék fölötti lövési hatékonysággal rendelkeznek és a bajnokság eddig legeredményesebb játékosa is székesfehérvári. Ondrejcik Rastislav vezetőedző a következőket mondta el a találkozó után: „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, két góllal vezettünk, nyomás alá helyeztük az ellenfelet, jó volt az első harmad, de volt két olyan tiszta helyzetünk, amit be kellett volna lőni. A játékrész végén kaptunk egy szerencsétlen gólt, a második harmadban pedig mintha egy másik csapat jött volna ki a pályára. Rengeteg fegyelmezetlenség és sok felesleges kiállítás jellemezte a játékunkat, ezeket pedig az ellenfél kihasználta. Gyakorlatilag segítettünk nekik visszajönni a meccsbe. A hibák miatt elkezdtünk úgy játszani, hogy csak az akarás és a szív volt meg, de nem voltunk okosak. Sok helyezkedési hibánk volt, előfordult, hogy hárman rohantuk le a korongot, ezekre figyelni kell. Örülök neki, hogy egy ilyen mérkőzést játszottunk, hiszen nagyon sok tanulsága van. Kell néha egy-egy pofon, különben nem tudjuk megbecsülni a góljainkat és a győzelmet. Ha nem dolgozunk keményen és fegyelmezetten, természetesen vannak olyan csapatok, akik meg tudnak verni minket, ezzel nincs is semmi gond. Kell, hogy ez benne legyen a fejekben, hiszen nemsokára kezdődik a középszakasz, ott csak jobb csapatokkal fogunk találkozni és jó meccseket játszani. Ahogy haladunk a szezon vége felé, nem könnyebb lesz a feladatunk, hanem egyre inkább erősebbnek kell lennünk.”
 
Végeredmény: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia – MAC Budapest 3-6 (2-1, 1-4, 0-1)
Összeállítások:
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia: Csibi (Hegedüs) – Farkas B., Kaibás, Horváth B., Dézsi, Jábor, Kiss, Birkás, Deák, Szabó B., Szabó P., Bajkó, Ambrus, Hamrák, Keceli-Mészáros, Erdélyi, Salamon? Farkas L., Molnár, Alapi, Szabó D.
MAC Budapest: Oláh (Gottwald) – Kreisz, Jécsai, Szabó, Tóth, Kurián, Kárpáti, Romits, Ádám, Horváth, Dindic, Fülöp, Harmti, Morvai, Seregély, Polgár, Győri, Nyergesi, Molnár
Gólszerzők: Kaibás, Erdélyi, Keceli-Mészáros illetve Seregély, Kurián, Morvay, Ádám, Kreisz, Romits

A MAC Budapest elleni mérkőzés összefoglalója: 


 
Vasárnap Győrbe utaztak U16-osaink, ahol egygólos győzelmet arattak a zöld-fehér együttes ellen. A vezetőedző ennek ellenére nem volt elégedett csapata teljesítményével: „Úgy gondolom, hogy alábecsültük az ellenfelünket. Az első találkozásunkkor tizenhat gólt lőttünk a Győrnek, emiatt valószínűleg félvállról vettük ezt a meccset. Rengeteg helyzetünk volt, de nem voltak meg a befejezések, nem voltunk hozzá elég nyugodtak. Több koncentrációra van szükség a kapu felé való játékban, ezen változtatni kell. Igyekszünk szépen játszani, de nem vagyunk elég kapucentrikusak, cselezünk, passzolunk, jól forgolódunk, de a kapu előtt impotensek vagyunk. Nem vagyunk elég agresszívak és meg kell tanulnunk felelősséget vállalni a kapu előtt, nem passzolni, hanem lőni. Amíg nincs a hálóban a korong, addig erősnek kell lenni. Sok hibánk volt ezen a meccsen, de dolgozunk a kijavításukon.”
 
Végeredmény: Győri Nemak-Dana ETO HC - Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia 2-3 (0-2, 2-1, 0-0)
Összeállítások:
Győri Nemak-Dana ETO HC: Szűcs (Chmelik) – Faggyas, Sipák, Józsa, Gengeliczky, Tarósi, Erdőhelyi, Láday, Székely, Hercsel, Koczkás, Mészáros, Selyem, Varga, Lévai, Csémi
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia: Csibi (Gáspár) – Farkas B., Horváth B., Dézsi, Kiss, Deák, Szabó B., Szabó P., Fodor, keceli-Mészáros, Fekete, Erdélyi, Molnár, Horváth I., Alapi, Szabó D.
Gólszerzők: Mészáros, Láday illetve Keceli-Mészáros, Kiss, Szabó D.
 
Serdülő A csapatunk következő mérkőzését a DVTK Jegesmedvék ellen játssza, akik a tabella harmadik helyén állnak. „Ebben az időszakban a gyerekek egy kicsit össze-vissza vannak a korosztályok közötti mozgások miatt. Már mindenki a válogatottakra koncentrál, így egy kicsit nehezebb készülni. Jó csapatnak tartom a Miskolcot, vannak ügyes gyerekeik, akiket láttam a válogatottnál is. Ha fegyelmezettek leszünk, türelmesek és mindenki odateszi magát hatvan percen keresztül, akkor győztesként hagyhatjuk el a jeget. Ehhez azonban mindenkinek dolgozni kell ésszel is, nem csak szívvel. Két meccsünk van még az alapszakaszból, természetesen szeretnénk az első helyen maradni.”- mondta el Ondrejcik Rastislav a találkozó előtt.