Megtört a jég

  • 2018.02.09. 15:06
  • Fehérvárav19
Női OBII-es csapatunk megszerezte első győzelmét bajnokságban a hétvégén, a MAC B alakulatát múlta felül 7-0 arányban. A gárdáról és az első sikerről Pillók Martin, vezetőedző beszélt.
„Most szereztük meg az első győzelmünket a bajnokságban, ami nem annyira jó, de mivel új csapat vagyunk, úgy gondolom, hogy először meg kell értetnünk a lányokkal, hogy ez eredményre megy. Ha valamit szeretnének elérni, akkor eredményt kell felmutatni. Nagyon sokan későn kezdték el ezt a sportot, vannak olyan játékosok, akik még nincsenek egy éve jégen, így az alapoktól kell felépítenünk mindent. Ez egy elég komplex, összetett játék, szóval muszáj kicsit kitérnünk a szabályokra a taktikai elemek mellett. Ettől függetlenül jó úton haladunk, megérezték azt az érzést a lányok, hogy milyen az, amikor te jössz le győztesként a pályáról. Bár augusztusban nyertünk egy felkészülési mérkőzést, most már nagyon kellett ez a sikerélmény a csapatnak. Láttam rajtuk, hogy kicsit felszabadultabban játszottak, mint eddig” – kezdte Pillók Martin, majd a értékelte az együttes teljesítményét: „A csapat végre akart. Hatvan percen keresztül dolgoztunk, ami a mi javunkra fordította az összecsapást. Igaz, hogy az ellenfelünk csak nyolc játékossal tudott kiállni, de semmiképpen sem szeretném elvenni a lányoktól az érdemet, hiszen megdolgoztak ezért az utolsó pillanatig, mindenki kihozta magából a maximumot. Láttam jó és rossz dolgokat is, van még min dolgoznunk, hosszú út áll előttünk, de azt gondolom, hogy jó ösvényre léptünk rá ezzel a győzelemmel, és remélem, hogy tudjuk is ezt folytatni.” Ezt követően a vezetőedző kitért a csapat következő két KMH elleni megmérettetésére: „A cél a következő két mérkőzésre, hogy még legalább egyet behúzzunk, és pontot vagy pontokat szerezzünk a KMH-val szemben. Többször hallottam már róluk: sok csapatuk van, három bajnokságban is indulnak, így nem tudom milyen kerettel fognak érkezni. A KMH az a klub, amelyik felvállalta a női szakágat a jégkorongban, így nagyon sok játékosuk van. Kíváncsian várom, hogy milyen játékerőt képviselnek.”