Megvédték bajnoki címüket a juniorok

  • 2019.03.31. 20:00
  • Fehérvárav19

Juniorcsapatunk szombaton este harmadszor is legyőzte a Jesenice gárdáját, így megvédte bajnoki címét. Cikkünkben megtekinthető a döntő három mérkőzésének összefoglalója.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Jesenice gárdája volt juniorcsapatunk ellenfele az osztrák bajnokság döntőjében. A három győzelemig tartó párharc első két mérkőzését megnyerték Székesfehérváron Andrej Brodnik tanítványai, így önbizalommal telve utazhattak Szlovéniába a hétvégén, igaz, sem tavaly, sem az idei szezonban nem tudtak nyerni a fehérváriak Jesenicében. Szombaton megtört a jég, már az első játékrészben ötgólos előnyre tett szert csapatunk, melyet a mérkőzés végéig sikerült is megtartaniuk, vereség nélkül nyerték meg a döntő szériát, így az előző idényhez hasonlóan Székesfehérvárra került a trófea. A vezetőedző a hétvégi túra előtt így nyilatkozott: „Mérkőzésről mérkőzésre jobban játszottunk a rájátszásban, de úgy gondolom, még mindig nem mutattuk meg a legjobb formánkat és nem hoztuk ki magunkból a maximumot. Remélhetőleg a hétvégén kiadjuk magunkból ezt. Régóta nem sikerült nyernünk Jesenicében, ezt a szériát szeretnénk megtörni, ez a legjobb pillanat arra, hogy győztesek legyünk. Együtt, csapatként nagyon erősek vagyunk és bármire képesek lehetünk.” Andrej Brodnik csapata a szezon során mindössze négy alkalommal szenvedett rendes játékidőben vereséget és minden hazai mérkőzésén szerzett pontot, így megérdemelten duplázhatott idén. Érdekesség, hogy az Erste Bank Young Stars League hétéves fennállása alatt öt alkalommal a Fehérvár AV19 U20-as csapata hódította el a bajnoki címet és a koronázóvárosi klub az egyetlen, mely az osztrák ligában egy szezonban mindkét korosztályban -ifjúsági és junior- aranyérmet szerzett. Szép volt, Fiúk!

Juniorcsapatunk számára még nem ért véget az idény, hiszen a magyar bajnokságban még versenyben vannak az aranyéremért, a MAC Budapest elleni három győzelemig tartó párharcban 2-0-ra a fehérvári U20-asok vezetnek, a harmadik mérkőzés 2019. április 2-án, kedden 18:30-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban és élőben nézhető a Fehérvár AV19 YouTube-csatornáján. 

Az EBYSL döntő első mérkőzésének összefoglalója:

Az EBYSL döntő második mérkőzésének összefoglalója:

Az EBYSL döntő harmadik mérkőzésének összefoglalója: