„Motiváltak a gyerekek”

  • 2020.10.22. 12:30
  • Fehérvárav19

Az U14-es korosztály nyári felkészüléséről, lejátszott mérkőzéseiről, valamint az előttük álló időszakról Galsi Péter vezetőedzővel beszélgettünk.

Kölyök csapatunk számára is nehézségeket okozott a vírushelyzet, Galsi Péter vezetőedző így nyilatkozott a felkészülés körülményeiről: „Nagy lelkesedéssel indultunk neki a 2020/2021-es szezonnak. Bár szokatlan július elején elkezdeni a jeges felkészülést, mégis remek hangulatban teltek az edzések és nagy várakozással néztük elébe az idei évnek. A korai szezonkezdés miatt, szerettünk volna minél több edzőmérkőzést játszani, hogy a lehető legjobban induljon a bajnokság. Sajnos több felkészülési meccsünket is törölni kellett a kialakult helyzet miatt és a bajnokságba is később tudtunk becsatlakozni.”

A vezetőedző a következőket mondta el a már lejátszott találkozókról: „Büszke vagyok a csapatra, hiszen az elénk gördülő akadályok és a megannyi törölt és elmaradt mérkőzés ellenére motiváltak maradtak a gyerekek. A következő hetekben pótoljuk a meccseket és heti két mérkőzést játszunk. Nagy kedvvel és jó játékkal sikerült győzelmeket szereznünk és ugyanez a cél a bajnokság hátralévő részében is. Folyamatosan gyakoroljuk és javítjuk, azokat az elemeket, melyek segítenek bennünket a sikerek elérésében. A játkosok látják és értik, amit csinálunk az eredményes, így igazán jól lehet dolgozni velük.”

Az Újpest elleni találkozó összefoglalója:

A szakember az előttük álló időszakra is kitért a vele készített interjú során: „Három mérkőzés vár ránk még a középszakasz előtt. Mindegyiken ugyanaz lesz az elvárás: hatvan percen keresztül azt a játékok játszani, amit az edzéseken gyakorlunk és elvárunk tőlük. Sose az eredmény motivál, hanem ahogy azt elérjük.”