Munka, fejlődés és élmény

  • 2018.08.11. 13:55
  • Fehérvárav19
Árkovics Bálintot, az előkészítő korosztály szakmai vezetőjét kérdeztük a felkészülésről és a szezonbeli célokról.
Milyen volt az első hét, hogyan készültök?
Az első héten együtt edzett a korosztály összes játékosa. A játékos feladatok mellett olyan gyakorlatokat végeztünk, amik arra adtak választ, hogy ki milyen technikai és mentális szinten áll. Gondolok itt arra, hogy egy adott gyakorlatot milyen útvonalon végezzenek el és hogyan. Az edzéseket követően Pillók Martin, Sofron Ádám, Pukli Máté és jómagam az összes játékost kiértékeltük, mindenki összeírta, hogy szerinte ki melyik csoportba kerüljön és ezekből fésültük össze a brigádot. Ennek alapján a második héttől  pedig külön tud edzeni a két csapat. 

Milyen a korosztály, hogyan dolgoznak?
Itt már nem elég az, hogy valaki csak eljön az edzésre. Keményen kell dolgozniuk saját magukért, hiszen ebben a korosztályban már senkinek nincs biztos, bérelt helye. Vannak nagyon jó példák, de akadnak olyanok is, akiktől sokkal több kell a jövőben. Természetesen rajtunk, edzőkön is sok múlik, nagyon fontos, hogy jó szokásokat alakítsunk ki bennük. Akik minden részletre odafigyelnek és jól dolgoznak, élvezni fogják a fejlődést és a mérkőzéseket. Gondolok itt arra, hogy a jégkorongban való felkészülés egy részét a szárazedzések teszik ki, és ez is pont annyira fontos, mint a jégen való munka.

Mennyien maradtak a korosztályban és ez hogyan befolyásolja a felkészülést, könnyebb-e velük dolgozni? Mi az idősebbek feladata?
A tavalyi „A” csapatunkból körülbelül a gyerekek fele maradt idén is ebben a korosztályban. Ez mindenképpen előny. Hozzájuk csatlakoztak most páran a „B” csapatból. Jelen pillanatban az „A” keretben fele-fele arányban található 2007-es és 2008-as születésű játékos, így megmarad a folytonosság is az akadémia számára. Az idősebbeknek segíteni kell a fiatalokat, mivel ők már játszottak egész pályán, tudják az alapokat és, hogy mire kell figyelni. Én például nagyon szeretem azt, amikor egy idősebb játékos magához hívja a fiatalabbat és tanácsokat ad neki. Elmondtam a srácoknak, hogy legyenek nyitottak a fiatalabbak felé, mert őket is ugyanígy segítették tavaly a nagyobbak. A 2007-es korosztályban van pár olyan játékos, akik tudnának már az U14-es bajnokságban játszani, és meg is állnák a helyüket, de nekik először itt kell bizonyítani. Ha jól játszanak, akkor erre meg is kapják az esélyt.

Mennyien jöttek alsóbb korosztályból és milyen velük dolgozni? Hogyan tudnak beilleszkedni?
Több mint húsz gyermek jött hozzánk a tavalyi mini csapatból. Kicsit még meg vannak szeppenve, mert itt már egy kicsivel összetetteb munka folyik, mint az U10-ben. De napról napra jobban teljesítenek és kezdenek feloldó dni az öltözőben is.

Mire kell figyelni ennél a korosztálynál, mi a legfontosabb?
A technikai alapok, a játék és maga a játék ismerete a legfontosabb. Elengedhetetlen, hogy valaki jól korcsolyázzon és jól bánjon a koronggal. Ebben a korosztályban már az egyéni képességeket kell fejleszteni és a gyerekek gondolkodását. Amikor ez megvan, akkor jöhetnek az összetettebb gyakorlatok és a nagypályás játék alapjai. 

Mik a célok a szezonban?
Az idősebbeket felkészíteni az U14-es hokira, a fiatalabbak között pedig megtalálni azokat, akik a későbbiekben vezéregyéniségek lehetnek a jégen és azon kívül is. Fontos, hogy fejlesszük őket a jégen, formáljuk a személyiségüket. Nekünk arra is figyelni kell, hogy jó emberek lehessenek és, hogy fontos legyen számukra az iskola. Olyan szezont szeretnénk, ami tele van munkával, fejlődéssel és élménnyel.