Nagyarányú vereség Győrben

  • 2019.01.30. 18:00
  • Fehérvárav19

Serdülő B csapatunk legutóbbi mérkőzését Ozsváth Ádám vezetőedző értékelte.

Serdülő B csapatunk kilencgólos vereséget szenvedett a Győr otthonában a bajnokság középszakaszának negyedik mérkőzésén, így még mindig nem sikerült nyerniük a sorozatban. Ozsváth Ádám vezetőedző nem volt elégedett csapatával és azt is elmondta, miben kell fejlődniük, mi az, amin mindenképpen javítani szeretnének: „Két jó harmadot játszottunk a mérkőzésen, sok olyan dolgot csináltunk, amiket edzésen gyakoroltunk, ezek tetszettek. Viszont nagyon keveset lőttunk kapura, nem azért, mert el sem jutottunk odáig, hanem mert a jobbnál is jobb lehetőségeket kerestünk és nem voltak meg a befejezések. A harmadik harmad elején kaptunk két könnyű gólt, aztán a harmad végén megkaptuk a kegyelemdöfést is. A vasárnapi mérkőzésre csak tizennégy mezőnyjátékossal tudtunk menni, ebből hárman az U14 B-ből játszottak fel. Az első harmad után azt mondtam a srácoknak, ha hisznek magukban és többet korcsolyáznak, visszajöhetünk a meccsbe, de sajnos ezután nem, hogy jobb, hanem inkább egyre rosszabb teljesítményt nyújtottunk. Az alapszakaszban nem fordult elő olyan, ami most, hogy az ellenfél beszorított minket, vagy, hogy az oda-vissza játék helyett a mi harmadunkban folyjon a játék, ezt most szoknunk kell, hiszen itt erősebbek az ellenfelek. Fejben kell javulnunk, gyorsabban dönteni, ha ez nem sikerül, nem fogjuk tudni szoros meccsekre kényszeríteni az ellenfeleinket.”
Végeredmény: Győri Nemak-Dana ETO HC – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia B 9-0 (2-0, 4-0, 3-0)
Összeállítások:
Győri Nemak-Dana ETO HC: Chmelik (Kowalchuk) – Józsa, Gengeliczky, Taródi, Láday, Tompos, Székely, Hercsel, Koczkás, Mészáros, Palla M., Selyem, Varga, Lévai, Palla X., Csémi
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia B: Kajtor (Gáspár) – Orbán, Pallag-Bozsák, Hodos, Varga, Kovács, Pál, Bozai, Szűcs, Kristály,Elekes, Gyuró, Nagy, Kálmán-Tilhof, Babócsai
Gólszerzők: Taródi, Mészáros (3), Székely (2), Varga, Koczkás

Serdülő B csapatunk két mérkőzést játszik a héten, csütörtökön a Vasashoz, vasárnap pedig az Óbuda Hockey Academy otthonába utaznak. Ozsváth Ádám vezetőedző így nyilatkozott az előttük álló találkozókról: „Két meccset játszunk a héten, csütörtökön a Vasas, vasárnap az Óbuda lesz az ellenfél, egy elmaradt és egy előrehozott mérkőzésről van szó. Próbálunk a lehető legerősebb kerettel kiállni és megszerezni a középszakasz első pontjait.”