Ondrejcik Rastislav: „A középszakasz mérkőzései jól szolgálják a fejlődést”

  • 2019.01.19. 14:00
  • Fehérvárav19

Serdülő A csapatunk legutóbbi mérkőzését Ondrejcik Rastislav vezetőedző értékelte, majd beszélt az előttük álló találkozóról is, cikkünkben pedig megtekinthető a Csíkszereda elleni hazai összecsapás galériája.

Serdülő A csapatunk három mérkőzést játszott eddig a középszakaszban és kilenc pontot gyűjtöttek, hiszen mindegyiket sikerült rendes játékidőben megnyerniük. Ondrejcik Rastislav vezetőedző így értékelte legutóbbi, Csíkszereda elleni találkozójukat: „Nagyon jól kezdtük a meccset, uraltuk a játékot, a srácok ügyesen játszottak, de több olyan helyzetet is kialakítottunk, amiket nem sikerült kihasználni. Az első harmad után ezeket meg is beszéltük, próbáltuk rávenni a gyerekeket, hogy javítsanak a befejezéseken. Ennek ellenére a második harmadban a srácok fejben bent maradtak az öltözőben, és ez látszott a játékon is. Itt az ellenfél felzárkózott egy kicsit, kiegyenlítettek. A második szünetben valamennyire fel kellett emelnem a hangomat az öltözőben, ennek eredményeképpen a harmadik harmadban már a saját játékunkat játszottuk és magabiztosan tettük a dolgunkat, ezt a három lőtt gól is mutatja. Tetszett, amit az utolsó húsz percben láttunk, a mérkőzés végén elégedettek lehettünk.”

Végeredmény: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia – SZJA 2003 ISK Csíkszereda 4-2 (1-0, 0-1, 3-1)
Összeállítások:
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia: Csibi (Hegedüs) – Kaibás, Horváth, Dézsi, Jábor, Kiss, Birkás, Deák, Szabó B., Szabó P., Ambrus, Fodor, Hamrák, Keceli-Mészáros, Alapi, Szabó D.
SZJA 2003 ISK Csíkszereda: Bíró (Rusu) – Diaconita, István, Császár, Bartis, Kosza, Győrffy, Márton, Lázár, Adorján, Antal, Farkas, Kedves, Szilveszter, Both, Bálint-Kajcsa, Máthé, Banceanu
Gólszerzők: Hamrák, Keceli-Mészáros, Horváth, Ambrus illetve Győrffy, Banceanu

A Csíkszereda elleni találkozó képei:

U16-osaink a rivális UTE otthonába utaznak hétvégén. A szakember bizakodóan tekint a mérkőzésre és azt is elmondta, miben más a középszakasz: „Nehéz hetünk van, hiszen sokan most felvételiznek a középiskolákba, vannak játékosaink, akik az U18-ban kapnak lehetőséget. Úgy gondolom, a magasabb korosztályban való játék új tapasztalat számukra, mindenképp a fejlődésüket szolgálja. A serdülőben lesznek olyan srácok, akik más szerepet kapnak, mint eddig, ez is remek lehetőség arra, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek és feszegessék a határaikat, megmutassák magukat. Az UTE egy technikailag jó csapat, fizikálisan pedig hasonlóak, mint mi. Eddig veretlenek a középszakaszban, bár egy mérkőzésüket csak hosszabbításban tudták behúzni. Úgy gondolom, hogy a középszakaszban hasonló szinten lévő csapatok játszanak, kiegyenlített a küzdelem és azt hiszem, ebből mindenki csak profitálhat. Ez szolgálja a fejlődést, így nagyon várjuk a meccset.”