Ondrejcik Rastislav: „Készülünk a szezonkezdésre”

  • 2020.08.13. 08:30
  • Fehérvárav19

Ifjúsági csapatunknál is kemény munka zajlik, a gárda mögött álló hetekről és az elkövetkező időszakról a vezetőedzőt kérdeztük.

Hogyan telt az első jeges hónap?
Úgy gondolom, kemény heteken vagyunk túl, hiszen a komoly száraz munka mellett már júliusban is majdnem minden nap jégen voltunk, így a srácok elég nagy terhelést kaptak. Próbáltunk kompenzálni, sok játékkal, hogy változatos legyen a program. Minden edzésen játszottunk, figyeltük a játékosokat, hogy könnyebben kialakíthassuk a keretet.

Mi várható az elkövetkező hetekben?
Augusztusban ugyanúgy folytatódik a munka szárazon, konditermi és futóedzésekkel készülünk. Még mindig az alapozás fázisában vagyunk, de arra készülünk, hogy szeptember közepén elkezdődhet a bajnokság, így az ütemezésen nem változtatunk. Jégen is komolyabb munkát kezdtünk a hónap elején, egyre többet foglalkozunk a játékszituációkkal, taktikai elemekkel, védekező harmadbeli játékkal. Az utóbbi hetekben több meccset is játszottunk az Akadémia juniorcsapata ellen, mivel sajnos a külföldi ellenfeleink lemondták a találkozókat. Ezeken a mérkőzéseken sok mindent láthattunk, úgy gondolom, a védekező harmadbeli játékra nagy hangsúlyt kell fektetnünk, jobban kell figyelnünk ezen a területen. Még mindig úgy érzem, fizikálisan vannak hiányosságaink, ezen dolgozunk, igyekszünk behozni a lemaradást.

Több edzőmérkőzésre is sor kerül a következő napokban, hetekben. Mik a várakozásai ezekkel kapcsolatban?
Minden játékosunk itt van, együtt készülünk, mindenki egészséges, minden edzésen teljes létszámmal vagyunk jelen. A következő héten kilencen szerepelnek majd a válogatott összetartáson, aminek külön örülök, hiszen az edzők a Székesfehérváron az utóbbi hetekben látott teljesítmény alapján hívták be a srácokat. Az edzőmérkőzéseken arra leszek kíváncsi, hogy mire vagyunk képesek a saját korosztályunkban és hol tartunk, illetve azt gondolom, a fiúknak is fontos, hogy fel tudják mérni, most hol vanna és mi az, amiben még tudnak fejlődni. Természetesen nem várunk csodát, nem azért megyünk, most az a cél, hogy lássuk, hogyan reagálnak bizonyos szituációkba, hiszen ezekből a tapasztalatokból tudunk a továbbiakban építkezni.