Orbán György: „A cél, hogy csapatként, egymásért dolgozzunk”

  • 2019.10.05. 10:00
  • Fehérvárav19

Serdülő B csapatunk felkészüléséről és a szezon eddig eltelt időszakáról Orbán György vezetőedzővel beszélgettünk.

Serdülő B csapatunk – az Akadémia többi együtteséhez hasonlóan – július végén kezdte meg a közös munkát. Új vezetőedzőt kapott a gárda Orbán György személyében, akivel elsőként az felkészülésről beszélgettünk: „A csapat a tavalyi évad befejezése után három hét pihenőt kapott. Július utolsó hetében kezdtük meg a felkészülést, ami mindenki számára nehéznek ígérkezett, hiszen többen a kölyök korosztályból érkeztek, akiknek az U16-os bajnokságban elsőévesként kell megállni a helyüket, a többiek pedig utolsó éves serdülősök nekik jövőre az U18-ba kellene bekerülniük. Itt már mindenkinek száz százalékos edzésmunkát kell végezni, ha komoly terveik vannak a jégkoronggal kapcsolatban. Az első héten laza átmozgató edzések voltak, utána viszont megkezdődött a komoly munka. A serdűlő A és B csapat együtt készült, ezért a srácok között kialakult az egészséges versenyhelyzet, aminek következtében mindenki komolyan vette az edzéseket. Le a kalappal a játékosok elött, mert a nagy hőség ellenére mindenki rendesen dolgozott. Természetesen a nyári meleg miatt az edzéseket a kora reggeli és késő esti órákra tettük, de így is megterhelő volt a gyerekeknek. A srácokat nézve elgondolkoztam azon, hogy mennyien elszántak abban, hogy jó játékosok legyenek, hiszen amíg sok hasonló korú gyerek lángossal a kezében ül a gumimatracon és nyaral, addig ők keményen dolgoznak. A munka a jégen ugyanolyan elszántsággal folytatódott, mint a szárazon. A B csapatnak egy kicsit furcsa volt a felkészülés augusztus közepétől, mert többen az A csapattal edzettek, ezért a létszám megfogyatkozott. A jégen sok koritechnika gyakorlatot csináltunk korong nélkül és koronggal egyaránt, rengeteget lőttünk a kapusoknak és a kis területeken belüli játékokat gyakoroltuk. Ahogy már az előbb említettem többen az A csapattal készültek, ezért más, taktikai jellegű gyakorlatot nem tudtunk végezni. Nekem és a B csapatban maradt srácoknak is kihívás volt, hogy hogyan tudunk azokkal a játékosokkal a bajnokságban egy csapatban játszani, akikkel csak a meccs napján találkozunk.”
Serdülő B csapatunk négy mérkőzést játszott az előszezonban, a mérleg pozitív volt, hiszen három alkalommal tudtak győzni. A szakembert az előszezon találkozóiról és az idei évad céljairól is megkérdeztük: „A játékunkat látva mondhatom, hogy az elégedettségtől távol állok, mert azok, akik a B csapattal készültek, a szívüket is kitették a gárda sikeréért ellentétben néhány gyerekkel, akik megérkeztek az A-ból. Ezt a szót, hogy megérkeztek, azért használom, mert tényleg úgy nézett ki, hogy itt vagyunk, kipipálva és holnap megint az A csapattal edzünk. Azt azért szeretném kihangsúlyozni, hogy ez csak pár srácra vonatkozik, a többiek beálltak a sorba és maximálisan segítettek nekünk. Többen közülük tényleg jó teljesítményt nyújtottak, amit jeleztem az A csapat edzőjének, aki valószínű, hogy ennek alapján lehetőséget is ad majd nekik, hogy ne csak edzzenek, hanem mérkőzésen is bizonyítsanak az A bajnokságban. A célunk a szezonban, hogy ne csak megérkezzünk a bajnoki mérkőzésre, hanem csapatként, egymásért és a klubért jó eredményeket érjünk el, hiszen jobb egy meccs után jó kedvvel hazamenni, mint lógó orral, búslakodva elhagyni a pályát.”

U16 B csapatunk két mérkőzést játszott eddig a szezonban, hazai pályán nagyarányú győzelem született, idegenben viszont szoros vereséget szenvedtek. Az első összecsapásra a KASI gárdája érkezett Székesfehérvárra, a vezetőedző elégedett volt a jégen látottakkal: „A bajnokság első meccsét a Kaposvár ellen játszottuk, akik az idei szezonban még nagyon keveset tudtak jégen készülni. Ez meglátszott a játékukon, ennek ellenére az első harmadban nagyon jól küzdöttek. A második és harmadik játékrészben látszott, hogy játéktudásban és kondicionálisan is jobbak vagyunk, ezért nagyarányú győzelmet arattunk.”

Végeredmény: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia B – KASI 15-3 (5-0, 6-3, 4-0)
Összeállítások:
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia: Megyeri (Nagy E.) – Sántha, Kovács, Túri, Pallag-Bozsák, Varga, Járossy, Haraszt, Bozai, Sélley, Szücs, Szabó, Babócsai, Kristály, Debreceni-Bárány, Tilhof
KASI: Gyuricsán – Rózsavölgyi, Kápolnás, Pataki, Böhm, Kohán, Laczó, Koronczai, Havadi-Nagy, Varga, Hidvéghy, Magyar, Szalai, Kováts
Gólszerzők: Járossy (3), Kovács, Sélley (2), Szücs (2), Túri, Bozai, Babócsai (2), Szabó, Debreceni-Bárány, Sántha illetve Varga (3)
A szezon második találkozójára Dunaújvárosba utaztak serdülőink, ahol szoros vereséget szenvedtek. Ennek ellenére Orbán György elmondta, jó mérkőzést játszottak, de azt is kiemelte, min kell változtatniuk a következő összecsapásra: „Nagyon jó meccs volt, a srácoknak az elején elmondtam, hogy minden pillanatban koncentráljanak, és nem elég, hogy csak ott vagyunk a pályán, mert a győzelemért dolgozni kell az edzéseken és a pályán egyaránt. Az első harmadban nagy nyomás alatt voltunk, aminek az eredményeként kaptunk is egy gólt. A srácok meglepődtek, hogy az ellenfél korcsolyázik és csapatként működve, fegyelmezetten játszik. A második és harmadik harmadban kiegyenlített játék folyt és nagyot változott a csapat játéka. A mérkőzés vége előtt hét perccel kiegyenlítettünk, de egy egyéni hibából gólt kaptunk és sajnos már nem tudtunk visszajönni. Vannak játékosok, akik hozzáállásával nagyon nagy problémák vannak, ezen a következő, Zalaegerszeg elleni mérkőzésig mindenképp változtatni kell.”

Végeredmény: Dunaújvárosi Acélbikák – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia B 2-1 (1-0, 0-0, 1-1)
Összeállítások:
Dunaújvárosi Acélbikák: Kovács (Kóczián) – Mózes, Rácz, Marlen, Molnár, Horváth, Piszmann, Barna, Lack, Koczka, Kuminka, Denkmajer, Schvébl B., Schvébl D., Lengyel, Regős, Nagy, Lajcs
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia: Orbán (Megyeri) – Sélley, Bagonya, Sántha, Pallag-Bozsák, Bravo, Szabó, Járossy, Kovács, Bozai, Szücs, Kristály, Túri, Varga, Babócsai, Debreceni-Bárány
Gólszerzők: Nagy, Molnár illetve Sélley